Kis családom körében kalandozni indultunk a messzi-messzi sógorok hazájába Ósztrijába. Mivel nem bírunk túl sok modern technikai eszközzel ezért világtérkép alapján navigálunk, és még én sem értem igazából hogy hogyan de, mindenhová odaértünk eddig. Mondjuk ezen leginkább az a gyanútlan schwechati parasztbácsi lepődhetett meg akinek egy meghitt Grüss Gott-al köszöntünk miközben hosszában vágtunk át a kertjén...
Aztán sikerült odaértni a Südbahnhof környékére, ahol le is parkoltunk sebtiben. Majd berongyoltunk a pályaudvarra mint Mátyás zord hadai annó, csak ők mondjuk nem villamosjegyet akartak venni. Arra lettünk figyelmesek mindezen események közben hogy mindenki akit csak látunk nyakra főre fényképez. Na mondom itt meg mivan? Igazából nem derült ki, de azt nem tudtam hogy ilyen szépek vagyunk... körénkgyűlve kattintgattak mint az állat. Gondoltam magamban hogy na, ez egy álruhás kínai túristacsoport.
Aztán amikor megkérdeztem hogy mire fel ez a nagy fényképezés, meglepődtem hogy milyen szépen beszél itt mindenki németül... utána esett le hogy hoppá, ez itt természetes :P
Majd felszálltunk a villanyosra és mentünk a belvárosba. Franc se gondolta hogy visszasírom a pesti villamost. A bécsi ugyan tisztább, viszont információfukar mint egy süketnéma aki még vak is... Semmi infót be nem mondanak, ki nem írnak. Aki nem bécsi vagy nem tud németül hogy megkérdezzen valakit, az jobb ha gyalog megy.
A lényeg a lényegtelenségben hogy odaértünk egy sétálóutcához, ahol sok ember volt. Na jó, nem szimplán sok, hanem SOK. És mind egytől egyig tahó volt. Lökdösődtek, tolakodtak, kiabáltak egymással. Nekem is úgy kellett 4 nagymamát meg 3 kiskölyköt lekönyökölni a Mozart boltban, csak a bejutásért. :P
Aztán megnéztük a St. Stephan templomot (gyengébbek kedvéért Szt. István), láttuk rajta hogy nagy, sokan vannak benne, de ezenkívül semmit. Viszont majdnem elsodortak minket az álszent öregasszonyok hadai...
Úgy gondoltuk hogy akkor talán ne itt sétáljunk, nézzük meg a vásárt meg a Rathaust. Újabb villamosozás (még mindig ugyanazokkal a jegyekkel) majd sikeres megérkezés. A vásár maga érdekes volt... Érdekes hogy én erről évek óta azt hallom hogy mekkora nagy durranás, meg hogy odáig vannak érte az emberek. Hát kérem ez egy gagyi, egy giccs, egy vicc. Egy színvonalon mozog a bivalybasznádi vásárral, csak több az ember. Igazából 2 dolgot árulnak: puncsot, meg kék festett bögrét amibe puncsot tesznek. Osztrák barátaink itt gyönyörűen érzik magukat, mint józsibácsi a kuplerájban, de bennem mint egyszeri kirándulóban megfogalmazódott a tanulság... Az osztrákok is csak olyanok mint a tényleges sógorok... ferdén nézünk rájuk mert nem értjük mit akarnak, miért jó amit csinálnak és jobb ha távol laknak tőlünk...