Erdélyi túra

 2013.01.22. 09:31

Egy kedves barátom esküvőjére mentünk ilyen messze, sajnos ma már külhonba. Szép volt az út szó se róla, szemünk szánk kettéállt hogy teljes képzavarral éljek: kockasajt! Már hajnalban nekivágtunk, mivel vendéglátónk azt az infót adta hogy az út 10 órás lesz innen Győr legkevésbé sem elvont festői külvárosából. Úgyhogy berakodtunk mindent és nekivágtunk! Első megállónk Dunaharaszti volt ahol a vőlegény tesójával és párjával találkoztunk hogy együtt menjünk tovább. Itt sikerült rájuk egy órát várni, majd megérkeztek a vérszállító autóval. Eleinte kicsit fagyos volt a hangulat úgyhogy attól féltem hogy megalvad benne a vér. De végül is örültem is, mert ha kinn késelésre kerül sor, hamar el tudnak látni.
Zötyögtünk lassan faluról falura, a létező összes zenét meghallgatva a lejátszómról amit a határhoz érve inkább eltettem mert ha a véletlen lejátszás újra lejátsza valamelyik Apokalyptica számot elsírom magam. Amúgy itthon csak 3x tévedtünk el, és mind a 3 alkalommal Karcagon. Felvetődött már valakiben hogy mit csinál aki karcag? Na de mindegy... Itt tankoltunk először és előszedtük a GPS-t. Ami a legkisebb mértékben sem segített viszont nagyon kommunikatívnak bizonyult. Innentől szartunk az egészre mentünk amerre az út vitt. Engedtek is minket, szó se róla, gondolom azt hitték hogy valakinek sürgősen vér kell, valami állat meg megy utána ezerrel mert szeretne még adni. A határátkelés zökkenőmentesen történt éjjel. Itt még belül voltunk a 10 órán. Vidámak voltunk bár kicsit megviseltek. Ennyit még nem igen vezettem egyfolytában. Átléptük a határt és varázsütésre megjavultak az utak! Ugye milyen meglepő? Viszont Nagyváradon már elfelejtett mindenki magyarul kommunikálni amikor látták hogy milyen rendszámmal rendelkezünk. Az angol nyelvet meg nagyon magas fogon bírták, kb mint én a szinkronúszás míves tudományát. Elértünk az első kisebb emelkedőt is a város után, ahol szintén eltévedtünk. Mert az ottani városvezetés egyirányú utcákban gondolkodik elég erősen. 
Ahogy kepesztettünk felfelé, láttuk hogy jön szembe egy túlméretes szállítmány. Annyira túlméretes volt hogy mindkét oldalon súroltra a villanyoszlopokat. A kis vérszállító félig beállt az árokba, megmenekült, de mi még hátra voltunk. Észleltem a veszélyt, úgyhogy végső megoldásként elkezdtem sikítani hogy meghalunk. Menyasszonyom rám nézett, szemében a nyugalom szétáradt eggyé vált az erővel, és rámszólt halkan hogy, "kicsim, állj félre, pisilnem kell"
Ez hatott, úgyhogy élünk. 3-ban felkapattunk a hegyre nagy nehézségek árán, közben 1000+2 éves Dácsiák húztak el mellettünk dudálva és integetve hogy mi a picsa van már. Úgyhogy visszavonok mindent amit eddig ezekről a kocsikról írtam. Aztán jött a következő zökkenő, amikor a kamionok elkezdtek előzni. Két sáv volt, egy szembejövő meg egy amin mi mentünk. A kamion jött, viszonylag keveset agyalt beállt középre és Marosvásárhelyen visszaállt a mi sávunkba. Aki ismerős arrafelé nem kell mesélni hogy ez hány km-rt jelent. Láttuk a cigányházakat, amiket soha nem fejeznek be, mert akkor nem kapnak támogatást. Okos, nagyon okos... 3 emeletes kis vityillók, aranyozott tetővel, előtte az 1023 éves Dácsiával. 
Van ám autópályájuk is, elég jó, csak senki nem jár rajta. Itt már kezdtem izgulni mert túlléptünk a 10 órán, és unatkoztam. Asszony mondta hogy ébren marad velem hogy nehogy elaludjak. Mondanom sem kell hogy gyakorlatilag a határtól szunyált. Száguldottunk és száguldottunk, Segesvárnál tértem észhez hogy még mindig nem vagyunk ott. Itt már sírtam, de persze bele a számba nehogy kiszáradjak. A 3. energiaital energiája arra volt elég hogy kinyissam a 4.-et. És láss csodát megérkeztünk majd 16 óra után.
Hirtelen a vérszállító megállt, na mondom itt baj lesz, jönnek a románok meg az oroszok és a medvék, nekünk reszeltek... Egy híd előtt álltunk. Felmentünk rá szigorúan gyalog, és lenéztünk. Az aszfalton lévő lukakon láttuk hogy folyik alattunk a kis folyó. Most sikerült elfolytanom a feltörő sikolyt, megőrizve becsületemet. Nagy nehezen kikerültünk és rámentünk a magyar falvak felé menő útra. Onnan tudtuk hogy innentől gyakorlatilag nem volt út. Kavics volt leszórva meg pár luk amit körbeöntöttek aszfalttal. Az átlagsebesség visszaesett 30-ra. 
Persze ennél a pontnál meg kellett említeni hogy errefelé laknak ám medvék is. Amikor megkérdeztem hogy és akkor mi a teendő ha meglátunk egyet? a válasz triviális volt... Kerüld ki baszki! Pedig be akartam invitálni, hogy elvigyem a szomszéd málnásig, vagy megkínálom birkahússal. Erre mondták hogy azt inkább ne, mert azok miatt jönnek ki az útra. 
Így értünk Erdélybe, a lagziról még fogok mesélni azt hiszem. Ez a kis történet kikívánkozott, még ha nem is viccesen. A földrajzot lazán kezeltem, fél év után nem tudtam pontosan visszaidézni mindent.

Címkék: vélemény pihent agyhugykő bazsi mesél

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása