Suli, suli, suli. Elveszi az életem felét...az ősök nem járnak ennyit melóba, mint amennyit mi bent rohadunk. És ők még pénzt is kapnak (-_-'). Ha már ennyit bent vagyunk, töltsük el hasznosan az időt. Most nem a tanulásra gondoltam :D

Tegnap ugyebár október 6. volt. Ez egy fontos momentum, mert ehez kapcsolódik a sztorim.
Úgy gondoltuk, hogy segítünk kicsit az informatikatanárunk vérnyomás-szabályzásában.
Beszélgetünk órán, és egyszer csak felkiált haverom: Az ilyen megemlékezéseket mindig komolyan kell venni! Nagypapám is Auschwitz-ban halt meg...
A tanár felkapja a fejét: -Tényleg?
-Tényleg...be volt baszva, és kiesett az őrtoronyból...
Fokozva a jó kedvet, még simított is a haján egyet, olyan németesen. Mondani sem kell, a Tanárúr mosolya nem volt valami természetes.
Aztán 5-percenként betoltuk azt a horrorfilmbe is illlő jelenetet, hogy a jobb kezünk - mintha csak önálló életre kelt volna - kilendítettük, aztán a ballal visszaerőltettük az eredeti pozíciójába.
Slusszpoénként: folyt tovább az óra, tancibácsi magyarázta a "Kizáró vagy" logikai kaput, amelynek jele egy körben lévő + jel. Erre felkiált haver: Ilyet nagypapa is sokat rajzolt. Csak ő elektrotechnikus volt, mert mindig rajzolt bele két villámot...

Ennyire sosem örült még szellemi vezetőnk az óra végének...