Nekem kínszenvedés ez az egész, mint Prométheusznak a sziklához láncolt időszaka, csak nem a májam csipegetik el a sasok, ami visszanő, hanem a lelkem egy-egy apró darabját hagyom ott, befelé sikítva, meg kifelé is, a temető kapujában. Ez egy csodás körmondat volt, még én is távolba révedve,…
Csak jár a száj....