Bulvárkomment a'la Andrew

 2009.09.05. 19:55

Előre is elnézést kérek azért, amit tettem. Tegnap TV-t néztem. Illetve kicsit túlzás hogy néztem, inkább azt mondanám hogy kimentem egy cigire, és beláttam a szobába.
Az a hír járta, hogy hetvenakárhány nap után végre sikerült Jacko-nak végső nyughelyet találni. Nahh ez hír, köszönjük szépen. Tapsvihar, konfettizápor, tüzijáték.
Kezdjük ott, hogy nem volt bajom Michael Jacksonnal. Mai napig nem hiszem el hogy meghalt. Ő csak hazautazott, mint ET. Nem azt mondom, hogy szerettem, de nagyon tiszteltem. Ha már feleannyit el tudnék érni az életben, akkor boldog ember lennék. De ez a hisztériaroham, ami végigment a világon, ez már túlzás szerintem. Ugyanaz az eset, mint anno Jimmy-nél volt. És ilyenkor jobban fogynak a lemezek is, meg még ki tudja micsoda. És a család csak húzza a nagy hasznot. A médiával karöltve. Aztán ez a temetés-dolog. Hetekig azon vitáztak, hol földeljék el, a kisember meg örülhet, ha kap egy kis helyet, ahová temethetik. Kicsit negatív hangvételű lett ez a cikk, de ami nagyon fel tud idegesíteni, az ez a fajta tömegszellem.
Amúgy Jacko-val kapcsolatba a kedvenc húzásom, mikor kihipóztatta magát, utána azt énekelte, hogy mindegy hogy fekete vagy vagy fehér (dont matter if you're black or white).
 

Címkék: bulvárkomment agyhugykő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

N@gy 2009.09.05. 21:09:59

művészként tiszteljük... de az a pedofília meg gyerek bántalmazás már sok... azért viszont 20 éve kötél!

lö pöti rozsomák 2009.09.05. 21:13:31

Nekem nincs bajom vele de szegény tuti hülye volt ha csak annyi esze volt, hogy fehérre operáltatta magát. én tuti valami menő színű lennék. mondjuk kék mint dr manhatten XD

Smoka 2009.09.05. 23:06:14

Nemtom valaki azt mondta hogy "Emberként megvetem, művészként tisztelem." van benne valami. De amúgy énis abba vagyok h nem halt meg csak hazament, ugyanis azért nézett ki így mert valami ET volt és a NASAnak nem volt elég cash-e Elvis maszkja után újat csináltatni ezért ő a saját arcát hordta.

ValentEin 2009.09.06. 00:02:53

Teljesen igazad van! én is ezt a véleményt osztom:)

D4M13N 2009.09.06. 13:03:24

nem bántom jimmy-t de a legnagyobb undorítóság az volt amikor meghalt utána pár nappal Sinkovits Imre is eltávozott és még meg se említették.Úgy érzem azért Törpapa hangja meg még ezer óriási alakítása miatt ennyit megérdemelt volna.És nem ezt a hajkoronás buzit kellett volna hypolni.
süti beállítások módosítása