A gyerekeim zenei ízlését, ami a többség fülébe jutva ízléstelenségnek hathat, szívesen segítek formázni. Nálunk nincs rapp zene meg disco... Aki ilyet akar hallgatni, az átmegy a szomszédba vagy beül a kocsiba rádiót hallgatni. Aztán jövök és kikapcsolom, hogy jöhessen a vérhányó belezés. Amíg zenét hallgatok, időnként négyen ülnek bent zokogva. Ilyenkor megsértődhetnék, de tudomásul tudom venni, hogy mindenkinek ízléstelen az ízlése zeneileg. Tudomásul kell vennem továbbá, hogy zeneileg nem lehet mindenki ilyen géniusz mint én! Próbálom mondenesetre az ebbéli örökségemet tovább adni, akármennyire is tiltakozik mindenki. Nem hat meg, hogy ne menjünk kecskét áldozni... A Sátánnak éjfélkor... Attól nem lesz jobb zene a Mayhem... Meg a gyerek nincs még 1 éves. Erre mindig azt mondom, korán kell kezdeni a zenei nevelést, hogy ne tévedjen el senki lelkileg és álljon neki Tankcsapdát, Depressziót vagy Eddát hallgatni, mert attól én kapok szívzörejszakadásos ínbecsípődést a fejemben. Többektől meghallgattam már, hogy nem értek a hangsuerekhez sem, de ez nem igaz, a zörömböt nemcsak, hogy felismerem, hanem én is találtam ki. Ekkora ász vagyok. Ez egy olyan hangsuer amúgy, amiben az ütőt kell pengetni. 

A többségnek időbe telik megbarátkozni azzal, hogy amikor jön reggel dolgozni, már a folyosón olyan hangok vannak mintha egy malacot flexxel vágnának ketté, ami lángol és ettől a malac is lángol, meggyújtja a böllért aki sikítani kezd, és még a ház is leég. Aztán egy aszteroida telibeveri a Földet, a végén pedig elhangzik egy "perkele". Szóval erre nevelem a gyerekeket, akik láthatólag szeretik, ugrálnak rá, a legkisebb pedig hörög és erre alszik. Addig ringattam ilyen zenére, amíg nem kreaáltam egy pavlovi reflexet rá.

A zenék pedig, melyeket gyerekeim imádnak:

A nagylány kedvence:

 A nagyfiú kedvence:

A legkisebbé pedig: