Az a helyzet, hogy kezdem látni, ezzel az írogatással sem váltom meg a világot, ellenben ha nagyon beszólok, keresztre feszítenek. Saját hazájában, senki nem lehet próféta, kivéve a John Smiths nevű fickót, aki kitalálta a mormon vallást.Neki gratula innen is! Mondjuk nem értem hogy az ősmagyar Jézus, minek ment volna Amerikába??? Merthogy ez az egész arra épül hogy Jézus így tett. És hogy mi szól emellett? Többnejűség, faszikáim, a többnejűség... Szavam nem feledem, igen, ősmagyar volt. Az anyukája Mária a nevelőapja meg József. Gyakorlatilag minden 5. ember az országban József, minden 6. meg Mária, vagy Botond. Még mielőtt belekezdtem volna a mondandómba, már nagyon eltértem tőle, ezért itt egy kép, a lényegről:

Pénteken, ismét egy remek, szórakoztató, szellemikben gazdag technopartin vehettem részt, ahova 45e a beugró, a VIP 93e, de engem csak beutaltak. Élni tudni kell. Jelezték kedvesen előre telefonon, hogy 6 órás éhgyomorra érkezzek meg, 11:30-ra, de legyek már inkább ott negyed órával előtte. Így is tettem, gyors fejszámolást követően szentségelve állítottam be az ébresztőórámat, hajnal 5-re. Éreztem hogy szenvedős lesz a dolog és hát igazam is lett. Hajnalban keltem, olyan korán volt, hogy még Tarantino véresebb jeleneteiben sem mutatták volna be ezt a napszakot, én meg hörögve, botorkálva másztam előre a nyálamon csúszva a konyháig. Este nagyképű voltam, majd én csinálok szendvicset, meg egy jó forró kávét magamnak, rakok el annyi vizet az útra, hogy az a wc ahova bemegyek, ezt instant megbánja. Aha, ez pontosan így történt. Ahogy kezemmel próbáltam a villanykapcsolót eltalálni, olyan technopartit csináltam hogy az nem igaz. Csak habot kellett volna befújni és teljes lett volna a boldogságom. Komolyan megpróbáltam szenyát csinálni, aminek az lett a vége hogy a 3 kenyérből egy a padlóra esett és még kis híján rá is léptem... Bár ez már ilyen mekis recept lett volna. Éreztem, hogy ezt nem kell bonyolítani, megkenem valamivel a kenyereket, nem érdekel mi az, ne tartson sokáig, laktasson. Így fogtam meg elsőre a joghurtot a hűtőben. Néztem... Joghurt, kenyér... Előszedtem a mogyorókrémet, megkentem a kenyeret és a tököm se fog kanalazni alapon került rá joghurt is. Gordon Ramsy most Horváth Rozi vállán zokog valahol... Volt egy kis kollégám aki a kakaóscsigát szalonnával ette. Szóval minden relatív és a végén kiderül, hogy jó szakács vagyok. A kávéról annyira lemondtam, hogy inkább visszafeküdtem aludni. 
Időugrás következik a jövőbe. A vonatom szédületes sebességgel berobogott a Déli pályaudvarra. Öröm bódottá, időben oda fogok érni. Még ezt is abszolváltam, olyan 10:30 körül odaértem. Felkészültem rá, hogy most aztán iszonyatosan kapok festékanyagot a szervezetembe egy tűn át és megint napokig kéket kakálok, meg ismét jön a techno életérzés netovábbja, de nem. Közben hallgattam az ott ülők beszélgetéseit, hogy biztos rossz ez az MRI mert zörög, meg kattog végig, há ide hallom, el fog romlani, aztán még benn marad valaki. Tűkön ültem, hogy hívják már be ezeket a hölgyeket és hát így is történt. Eljött az én időm is, most nem engem választanak utoljára a focicsapatba, megmutatom majd, hogy nem vagyok hülye, legalább én nem, a józan ész büszke kis Mikronéziája vagyok. Hát nem. Már 12:00 volt, kilépett egy hölgy azzal hogy maga ez a nevű ember? Jeleztem, hogy igen, vessenek alá a vizsgálatnak, tartottam mindkét kezem és eleve fültokban mentem. Nem úgy van az... Bejelentkezett? Hogy, mi, hol? Hátat fordított, majd jelezte, hogy ott és mutatott egy irányba. Bejelentkeztem, ahol leb@szott a pultos, majd egy ápoló is. Innentől én lettem "a késő". Mondták, hogy üljek le, majd szólnak. Aki figyelmesen olvas, az emlékezhet rá, hogy 5-kor ettem és ittam utoljára, valamint közel 3 órát vonatoztam és másfél órája ültem a soromra várva. Nem mertem megkérdezni, ha tudják a nevemet, meg még vártak is, akkor miért nem mehetek be, meg amúgy tököm tudta hogy be kell jelentkezni... Még ha minden héten járnék fel ilyen vizsgálatokra, akkor megértem. Aztán mutatták a kiírást, ami előtt eddig ült egy hölgy. Fasza... Úgyhogy egyből jobb lett a kedvem és hipi hopi 13:30 lett. Étlen szomjan ugye még mindig, amikor nyílik az ajtó, na jöjjön... Mentem is, de az hogy az ápoló aki lecseszett, hülyének nézett, az finom megfogalmazás. Hiába próbáltam jelezni, hogy nem hülye vagyok, a sípoló vihogás, meg hogy szarral kentem ki a várót, majd elmúlik... Nem hatotta meg. Bejutottam végül is, felfektetett két hölgy az ágyra. Elkezdték a vénáimat mustrálni, kiválasztottak egyet, amit meg is böktek és cserébe ugyanezzel a lendülettel el is pattant. Amikor egy kórházi dolgozó szájából azt hallod hogy "ó, pedig milyen szép véna volt..." nem nyugszol meg. Másik kéz? - kérdeztem remegő hangon. Addigra már abban is tű volt. Majd jött a másik nem megnyugtató dolog: "Figyu... gyere csak ide! Az nem baj ha..." Jeleztem, hogy amúgy félek a tűktől, ha kihúzták volna a vénát és a korlátra tekerték véletlenül, nekem az is jó, csak ezt a böködést hagyjuk. "El fog ájulni?" - jött a kérdés. El fogok ájulni? - kérdeztem én is. Aztán látták, hogy ma tényleg nem én vagyok a legokosabb vendég és betoltak a gépbe. Jó buli volt, nem mondom. Amikor kihúztak, akkor észleltem, hogy a karjaimon alsó hangon 50 cm ragasztó van kezenként... csak a szőrön. Elgondolkodtam, hogy ez olyan mint amikor kiderült év végén, hogy maradt 12e liter gázolaj, valamit kéne kezdeni vele srácok... és akkor 2 hétig üvöltöttek a turbinák üresben.Lehet ez i ilyen, hogy év vége van, maradt 3 km ragasztó, mi legyen vele főorvos úr? Na, ez lett vele...