Glatiramer acetát, ha így jobban hangzik. Ez a copaxone lánykori neve. Ez egy olyan szer ami elnyomja az immunrendszer bizonyos részeit és így nem fordul elő annyiszor, hogy félvakon, a saját nyálamban fekve izomgörcseim legyenek és mégtöbb mozgási és egyéb funkcióm vesszen el, kis időre, vagy örökre. Na most, ez a szer maga a gyógyszeripari csoda, csak egyetlen tényező maradt ki a számításból a fejlesztésénél. Félek a tűktől. Ahol lehetőségként felmerül hogy megbökjenek eggyel, ott nem engem keresnek. Pedig még vért is adtam... A két szabadnap utána persze tömény haldoklással telt. A vérem, az én vérem elvették, bele fogok sárgulni, mint a gyerekek gumicsizmája. Miután megsirattam amit elveszítettem, persze hogy a véremet... Mi mást? Jön ez... Az első adag beadása nem ment zökkenőmentesen egészen. Hamarabb húztam ki a tűt, ezért Francia-Polinézia főbb városainak költségvetése a vállamon folyt le. Na nem baj, majd legközelebb sikerül! Hát nem egészen... Egy tűt elejtettem, ettől pedig "L" alakba hajlott. Azzal beadni bármit is, annyira lett volna korszakos ötlet, mint a kanyarpuska.  Úgyhogy újabb adag kibontása következett. Volt arra is példa amíg nem voltam "profi" saját magam döfködésében, hogy nem egészen jól céloztam és kissé mellé adtam be... Nem azt mondom, hogy a karomat a jumping jack felső állásába rántották az idegek, de ha a kezembe adnak egy ping-pong ütőt, egy darabig pattogott volna rajta a labda. Na, aztán belejöttem a dologba! Még katona voltam és mivel már másra nem tudtak használni (amiért én kérek elnézést, már indulok is a picsába ahogy kérték), szolgálatokat adtam. Volt hogy az injekció szolgálatos napra jött ki. Ilyenkor a közös hűtőben kellett tárolnom a gyógyszert és bár ráírtam hogy kié, mié, mi az, mindig aggódtam hogy megissza valaki kávéval. Mit lehet tudni, egy ilyen helyen... Volt hogy anyatejet ittak meg, mert nem tudták, hogy nem sima tej. Nem itta meg senki hála égnek, viszont néztek páran amikor letolt gatyával ültem az asztalnál ahol épp fegyvereket könyveltem, majd szünetet tartva, egy könnycseppet elmorzsolva, beadtam a gyógyszert. A honvédelem nem tűr halasztást na... Amúgy van még lehetőség hogy hova lehet beadni: has vagy fenék. Na ezek miatt győzött a kar és a láb. Mostmár nem félek a tűktől, csak a magasságtól. A tűket rühellem, a varrótűket is. Gyakorlatilag ennél rosszabb csak az lehetne, ha nagy magasságban kellene beszúrnom. Miközben egy szomorú bohóc néz egy vastüdőből.