Senki nem szeret éhes, szomjas lenni, vagy fázni. Vannak embertársaink akiknek mégis ez a sors jut. Ők gyakran a szemétben turkálnak, kéregetnek vagy rosszabb esetben koldultatják őket. Mindig rossz érzéssel töltött el, amikor ilyet láttam és annyiszor volt, hogy pénzt adtam nekik és annyiszor volt hogy átbasztak mint annak a rendje. Értem a "még kér a nép" effektet, de azért meg kéne húzni egy határt nekik is. Régebben volt, hogy sétáltam Győr belvárosában és jött szembe egy jóember, láthatóan beteg volt. Megszólított, hogy éhes, adjak neki pénzt ha tehetem. Úgy éreztem, most megtehetem, a belső zsebemből szedtem elő a tárcámat és nagyjából 17 éves fejjel adtam neki egy 500-ast. Még el sem tette, már kapott a tárcám után, amit a zsebembe süllyesztettem vissza, hogy ő úgy látta van ott még, van ennél nagyobb is. Nem kapott... Ez volt az első ilyen élményem. A másik amire emlékszem, egy anyuka egy gyermekkel. Adjak nekik 2000 Ft-ot ha tudok, mert elhagyta a tárcáját és így nem tudnak hazamenni Szombathelyre vonattal. Adtam neki, azt mondta visszaküldi a pénzt ha hazaér. Na Ő azóta is küldi, viszont láttam még aznap ahogy másoktól is kéreget. Gondoltam is magamban, hinnye... jó drága lehet eljutni Szombathelyre. Aztán leesett, hülyének néztek, én pedig jóindulatú hülye voltam. Na, azóta kéziféket behúztam, felnőttem. Nem jellemző, hogy aláírjak bármit is, pénzt adjak akárkinek. 
Egy parkolóban álltunk az autónkkal, kisfiam hátul, én elől. 3 embert láttam körözni a Spar parkolójában. Egy aláírásgyűjtő, egy kéregető és egy árus. Az árus is agresszív volt, mert ő jakabrátóti süket-néma beduin szerzetesek, vaginaszőréből készített lámpákat árulja és egyediek. Eredeti! Hát, éppen akkor hátraültem, amikor felénk járt és el tudtam bújni a gyerekhordóban. Láttam, hogy jelez nála a közelségérzékelő, de máshoz ment. A lámpát rögtön a kezébe adta, hogy ajándék. Aztán folytatta, hogy ajándék amit meg lehet venni havi részletre, THM nélkül, a vascsöves Jani a sarokról adja a kölcsönt. Valamiért most sem vettek tőle semmit. 
Utána jött az aláírásgyűjtő. Az afrikai rab harántcsíkos zebrák felszabadításáért küzd Afrikában, ott is szalmakalapban, meg itt is, de itt most nagyon meleg van, úgyhogy gyorsan írjon alá neki az ember, hogy mehessen a dolgára, meg megadja a számlaszámot, amire szintén havonta kellene utalni, legalább 5000 Ft-ot, mert különben az utakról felszedik a zebrákat és senki nem tud majd átmenni a másik oldalra. Várjá... nem. Maradtam elbújva.
Végül jött a furmányos fiatalember, aki tényleg rafkós volt, csak sokszor adta elő ugyanazt a sztorit. Időnként odament emberekhez hogy éééééé de régen láttalak! És persze hogy régen látták, vagy leginkább soha, de az emberhez ha odamegy valaki így, elsőre zavarban van és gondolkodik, hogy ez meg ki a pöcsöm, sok stressz ér mostanában, elfelejtettem... és valami olyan pofát vág mintha, tehénszaros fánkot enne. Erre a jóember kapcsol, hogy hát nem emlékszel? Együtt jártunk iskolába! Régen volt az általános, ki tudja.... én sem emlékszem mindenkire. Rövid mi lett veled rész következik, aztán pedig előadja hogy elhagyta a tárcáját és kéne neki a pénz, majd rákérdez hogy ugyanott laknak e mint régen. Hát ki ne venné be?
Mi pedig csak bújtunk, sunytunk a babahordóban mindketten, hogy ilyen nincs...