Igen, visszatértem, teszteltem mutatkozik e hiány rám, ha nem vagyok. A végeredményt még számlálják, mindazonáltal a "nem"-re szavaztam. De mi lenne ezzel a világgal, ha nem lennének akkora, Hemingway-t megszégyenítő elmék, mint az enyém?  Na öregem, az író halt meg előbb, vagy az ember? Soha nem kapunk pontos választ a kérdésre, az illetőnek, lyuk keletkezett az emlékezetében... Egy kedves barátom már mondaná, "ne játszd itt a kibaszott Lotd Byron-t, térj a lényegre". A lényeg ezúttal a temetőjárás. Gyerekkoromban rettegtem a temetőkbe menni, nem, nem azért mert ott halottak vannak, azok el vannak temetve, a temetőkben általában sötét van, mindenki feketében van mint Zorro meg a Batman. Az meg azért ritkán vált ki életigenlő válaszreakciókat, ha egy temető közepén a sötétben, "csá, van tüzed?" Felkiáltással valaki eléd lép. Én meg otthon hagytam az ördögűző szettet... Sikítani nem mersz, mert a temető/színház/múzeum/templom - szabály életbe lépett. Tehát a temetőkapuig mehetsz ordítva, sugárban zöldet fosva, hányva mint az ördögűzőben... Lapozzunk is. Gyerekkoromban Balassagyarmatra és környékéra jártunk temetőbe ilyenkor. A palócok alapból fura emberek. Feketében járnak mint a metálosok, bár nem hinném hogy este amikor senki nem látja, Marzsinéni a sírokon fekve fotózza magát, miközben a háttérből üvölt a Cradle of Filth vagy a Mayhem. Így belegondolva, viszonylag ritkán láttam dédapámat blackmetálosra festett arccal, a libákat terelni. Meg mást sem. Én szeretném mondjuk... A másik amit ilyenkor, kétkedve figyelek: az idősek találkozása a síroknál. "Hát Te élsz?" Hát, ha nem akkor baj van, azt lássuk be. Aztán jön a "derégen láttalak hmnymmake", amiböl kiderül, lövésük sincs ki is a másik. Az is lehet, hogy nem régen nem látták egymást hanem soha. Ilyen esetekre javasoltam, az ángyika megnevezést, az a palóc dzsóker ezekre az esetekre, mint errefelé köszönéskor a fejet lehajtva azt mondani, hogy csogeloa. Mint valami törzsi üdvözlés. Aztán állunk csendben a sírok között, egy sír körül. Egészen biztos vagyok benne, a többségnek nem az ott fekvő maradványai járnak az eszében, hanem az esti spupúl meccs, vagy hogy adott e enni a kutyának, egy macskát. Amikor ökölbe szorított fogakkal nézzük, melyik családtag jön el, melyik nem, általában csalódottan konstatáljuk, há eeee nemm jött eeee. Igen, valóban, jogos a felvetés, tényleg nem. Lehet ahhoz van némi köze, hogy teszem azt egy hasonló sír mellett áll 2 faluval arrébb, a hideg sötétben és azon gondolkodik, hogy hát bizony... rosszak az emberek, mert senki nem jött el a sírhoz kegyeletet leróni. Ezt általában, mindenki hamar megunja és elindul hazafelé. Csak itt még át kell vágni, az árusokon. Némely helyen, nem virágot, koszorút vehet az ember, hanem belép a Fájdalmas Jézus Szíve Parádé területére. Itt aztán minden van! Tigrisbukfencező siratóasszonykórus, 2 méteres, síró Jézus gyertya, a Szt. László Burma legóból, lángoló csipkebokor alakú mézeskalács, savanyúcukor olvasó. Mert hát a gyerekeket, nem csak a papok szeretnék megszólítani.