Mindig is tanárnak készültem. Na, jó ez talán költői túlzás, inkább azt mondom tanár szerettem volna lenni. Aki hallott már turbinahangot utánozni, abban esetleg kételyek merülhetnek fel. Ne merüljenek. Azt is meg tudom tanítani. Volt egy alkalom amikor, még katona voltam, vagy inkább az az egyenruhás civil munkatárs, ha pontos akarok lenni és jó ötletnek érezték, hogy altiszti hallgatókat bízzanak rám. Jajj, akkorára nőtt az ego-m meg azé a pár emberé aki még ott volt... Elkezdtük a bemutatkozást, egy laza: csáó, nektek én vagyok az Isten +2-vel, ha jót akartok hívjatok törzsőrmester ÚRnak. Na, nem, ennyire nem vadultunk el azért. Kijöttek utánunk egy mezőre, ahol mi már pöfögtünk a kis gépeinkkel. Úgy megtanítottuk nekik a csíziót, hogy innentől tigrisbukfencben jártak még a betonon is, mókust foggal szétszaggatni. Ránk szóltak, hogy mutassunk azért valami látványosat is nekik, legyen értelme az ittlétüknek. Felszívtam magam, na akkor látványosan elbonthatják a gépet, amivel mi bevágtatunk, persze szigorúan látványosan. Közben elhívtak egy fontos dolgot intézni, kis barátommal egyetemben. A harmadik kis barátunk a gépben maradt és indította a motort. Mutogatok neki veszettül, hogy kerülj meg nagy ívben, menj át azon a bokron meg az árkon és az oviscsoporton, aztán amikor ideérsz vegyél fel minket. Jelzett hogy értette, még a hüvelykujját is kidugta igenlően és megindult vagy 40-el a mezőn. Tett egy félkört, átment mindenen, az oviscsoportnál még a búvónyílást is lecsukta, majd adott még gázt. Éreztük, hogy itt baj lesz, elkezdtünk mindketten felé rohanni, hevesen mutogatva és ordítva, hogy állj meg te ember, majd gyalog menjünk be? Kis társunk, visszaintegetett, majd szúrt egy 5. padlógázt és otthagyott kettőnket a mező közepén. Az esőben. Az üteg már bement. Néztük egymást... Sóhajtottunk. Elhatároztam, hogy itt emberhalál lesz ha beérek. Egyetlen mázlink volt, hogy a hallgatók az Uraljukkal még ott voltak. Felvettek minket, majd megjegyezték, hogy látványos volt, amikor mint valami elmebeteg szurkolólányok ugráltunk, meg kiabáltunk a mezőn és a harmadik társunk meg áthajtott közöttünk, egy gázfröccstől füsttel és sárral beterítve minket. Bátrak voltunk, hogy ilyen közel mentünk hozzá. Ők is ilyen bátrak akarnak lenni. Nem nevettek, mert nem mertek.
Amikor beértünk és a sártól a két mocsári szörny leszállt a platóról, mélyinterjú következett 3. társunkkal:
- Mondd csak kedves barátom, mit nem értettél azon, hogy kerülj meg minket és vegyél fel?
- A vegyél felt, a megkerülés rész átjött.
- Azt láttuk, ügyes volt ahogy a bokron átmentél!
- Köszi!
- Áruld már el, Amikor ketten rohantunk feléd ordítva, hogy állj meg, miért nem álltál meg?
- Azt hittem, hogy jó utat kívántok és azt mondjátok bejöttök a hallgatókkal.
- Végül is így lett...