Szép szokás na, meg kell hagyni! Nem vagyok az a nagy vallásos, azt tudom, hogy rónai akolitus vagyok. Vagy ilyesmi. Nem hittem soha a halakban, főleg ha sokszorozzák őket. Na mindegy. Mi is mint a magyar családok többsége, ünnepeljük a Húsvétot. Így is van, zabálással. Sonka tojással, retekkel, meg minden. Mert már a főnök fia is ezt kérte a kereszten, hogyha meghal akkor együnk ilyenkor minden évben sonkát meg tojást. Kivétel a konteóhívők, mert ők nagyjából lassacskán fényen élnek. Illetve azon sem mert a Nap mesterséges, egy fotongömb, amit lentről vetítenek ki. Amikor ezt elsőre hallottam, csak felnéztem az égre, és lenyeltem a röhögést. De! Ez még nem a csúcspont... Mert ugye a Föld lapos. Oké, legyen úgy. A többi bolygó is lapos? Vagy a csillagok, amiket látunk, csak egy hátulról megvilágított kiluggatott vászon? Hát jó, még ezt is lenyelem. Mindenkinek a saját dolga, hogy miben hisz, vagy nem hisz. De, amikor ráterelődik a szó arra, hogy melyik politikus az isteni/szíriuszi fényküldött, akkor az agyam sebességet vált. És elkezdek azon agyalni, hogy jó ötlet lenne mégegy özönvíz... Black jackkel. És Johnny Walkerrel. Meg egy jachttal. És akkor még nem tértem ki arra, hogy múltkor elmentem a helyi boltba, ahol Kámán előadást tartott az oltásokról. Rögtön láttam rajta, hogy biológus beállítottságú, de a minimum a gyümölcsök erjedéséhez nagyon ért. Amíg válogattam, hogy milyen zöldséget és gyümit nem veszek, végighallgattan. Kivonat és egyéb ismertető:

Kámán jelen esetben egy 50 körüli cingár alkesz, aki az 50 évéből 60-at töltött az alkohol mértékletes fogyasztásával 

"- Ze, ótva vagy? Nekem beerőtették, hámat is, de azóta sorra halnak az ismerőzseim és még a zízületeim is fának!"

Szóval... Rögtön látszik, hogy ért a témához. Is. Én meg nem győzök egy banánt egyben a számba keresztbe beerőltetni, hogy ne látszódjon az arcomra fagyott röhögés... 

De elkanyarodtam a Húsvét szellemétől és a kajálástól. Ebédre ettünk szusit. Nem fáradok átkötéssel, képzeljetek oda valamit, hogy hogyan jutok el a következő sztoriba. Pesten ettem először szusit egy japán étteremben, a Duna partján. Az akkori barátnőmmel voltam, ő mondta, hogy jó lesz, együnk ott. Az étterem személyzete pálcákat hozott, még az ásványvízhez is. Egy darabig néztem kétségbeesetten, aztán az egyik pálcára felszúrtam a szusit. Szummázva, azóta csak kínaiban ettem...