Van egy családi bárkánk, ami kényelmes, nagy, francia. Ezzel minden jót és rosszat el is mondtam róla. Ennek az autónak azonban lelke van, ami olyan mint egy túlérzékeny franciáé. 

Tavaly talán, feleségem eljött vele a munkahelyemhez, hoztak valami irgalmatlanul fontosat a srácokkal, majd közölte hogy az autó nem akart elindulni. Mondom ó. Ő is ezt mondja. Kocsi marad, Ti mentek a lánglelkű Fiestával haza. Aztán másnap reggel ahogy beülök lö C4-be, meg sem makkan. Gyújtás sincs. Zsír. Bikázunk. Annyit sem mond hogy baguette, se sajtszag se semmi. Elkezdtem a francia lelkét dícsérni, felmagasztalva szülőhazáját aminek legfinomabb említése az volt hogy nem értjük ki és miért hagyta hogy ország legyenek. Valószínű hogy annak idején a németek sem értették, ezért elugrottak Párizsba megkérdezni. Elkezdtük a ráolvasást... Az elektromos kézifék manuális kioldásával. Aztán kegyelmet nem ismerve, ennek már mindegy alapon behúztuk. -> motor jár, de semmi más nem megy. Se szervó, se semmi. Úgy is birkózóedzésre készültem, de azért hívtam az "embert". Mondta hogy probaljak meg elindulni felé, legfeljebb küldi a trélert. Nem értettem hogy mire megyek azzal ha filmelőzeteseket küld nekem, de belementem. Jobban küzdöttem mint az átlagember az olvasás ellen. Aztán kijött a füst. Meg a tréler is mert látta a füstjeleket. 

Értitek már miért nem kell francia autót venni? A kényelem, meg a mérete arra jó, hogy amíg várod az autómentőt, olyan mintha fotelban ülnél otthon, feltett lábbal.