Nekem azt hiszem senki nem mondhatja hogy nem valósítottam meg az álmaimat, amik érdemesek voltak erre. Sok dologot beleszuszakoltam bokros teendőim közé... 

Először is voltam olyan szintű gitárhős egy zenekarban, amit én alapítottam hogy Hendrix elsírná magát. Gondoltam bal kézzel minden zseni tud gitátozni, ezért jobbal kezdtem el játszani. Többen kérdezték hogy sokáig akarom e mások idegeit és kedélyét ezzel borzolni... Amire csak az lehetett logikus válasz hogy naná. 2 hónappal azután hogy kitaláltuk magunkat, már színpadon álltunk egy tehetségkutatón, ahol mint kiderült nem minket kerestek. Nem is értem, pedig felkészültem hogy majd úsztat a közönség és minden létező bőrfelületre aláírásokat fogok osztani. Ja, nem ide... De tetszett a zsűrinek hogy bátrak voltunk mint a bekötött szemű késdobáló barátnője. Kis gyakorlással még akár egy halom szar is lehettünk volna. A hangszeres tudásunk egyszerűen nem létezett, elsőre a gatyamadzagomat pengettem csak és véletlenül, a hangfalba beszéltem a mikrofon helyett. De hogy teljes legyen a kép, volt ám közönségünk és már akkor 3 rajongónk. Mi vittük őket magunkkal. Összesen 6 embert. Abból 4 nem is sejtette milyen rendezvényen van.

A második koncertünkön már nem 6 részeg volt, akiből egy beszállt szintetizátoron játszani, hanen 70. 70 bájos hosszúhajú, sörszagú fiatalember állt a színpad előtt és kedvesen kérték hogy játszunk még egy kicsit mert nem tudják eldönteni, ez most jó vagy inkább belelőnek minket a napba. Nekünk 6 számunk volt, ez pisiszünettel magunk megtapsoltatásával együtt fél óra volt. Úgyhogy megbeszéltük velük hogy eljátszuk újra őket és akkor figyelmesen hallgatnak majd minket. Persze addigra már a süss fel nap is mehetett volna. De élünk úgyhogy nem panaszkodom...

Folyt. Köv...