Nem azt mondom hogy nem láttam még rosszabbat, de attól ez még nem lesz jó. Leginkább arra tudok gondolni hogy, ha alvási paralízisem lesz, a démonok az ágyam szélén erre veretik majd. Eme remek Erika C. és Robby D. protezsáltjaitól került ki. Rendesen adtak a közízlés mocsok pofájára. Nem mondom hogy az ízléstelenség emiatt a zene miatt élte fénykorát, de azért volt hozzá némi köze, mint kannibálnak az emberevéshez.
A recept pedig:
Nagy szlogennek szánt életérzések kiabálása és eszeveszett mutogatás
Prüntyögéses felütés van kérem, máris sodor a lendület mintha medve kergetne a havasi lankákon és itt aztán hiába mászol fára előle... Ezt akkor is meghallgatod apám ha a rockzenét szereted, ez annyira jó. NEM. Na jó de, de csak azért hogy másnak ne kelljen. Félig iszom csak ki a méregpoharat, a másik fele lehet a tiéd. Közben a klipben nagyon isznak és ezt nem élvezik. Gondolom nekik ez ilyen társadalmi hőstett szintű dolog, értünk teszik. Még azt is bevállalnák hogy heringgel verjük a hátukat bemindenezés közben, annyira bulit akarnak nekünk csinálni. Miközben nézem és hallgatom ezt a szórakoztatóipari szörnyszülöttet, látom hogy szépen egyformán öltöztek fel, mint valami kis kertészbrigád reggel a munkakezdésnél, a szerdai buli utáni kedden és még mindig sebességben, azon agyalok: ki énekelheti ezeket a sorokat valójában? Mert ugye erre a korszakra nem az a jellemző hogy más énekel helyetted. Tippre Zoltán Erika aki ha nem ebbe az országba születik, híresebb lenne mint J. Lo és még zenei Nobel díja is lenne. Közben ahogy eltértem a tárgytól össze-vissza forognak hőseink a rácsok mögött ahova zenei bűnözés miatt kerültek, majd egymást lágyan iránybaállítva kitörnek...
Zahir üvölti: "kezeket fel" gyanítom neki kb ennyit tudtak magyarul megtanítani a tánciskolában és ennek a láthatósági mellényes fiatalember is örül a közönségben. Jön Mc. Ducky. Megreppeli a tutit. Végre egy rapbetét ami nem arról szól hogy kinyírlak, felszívom a kurváidat az orromon át a Mercedesben amíg a rendőrök lelövik Tupac magyar változatát, Kétpac-ot. Pedig isteni volt a Vámosmocsoládi disznóvágási bulin... Hála égnek a rapbetét azzal zárul hogy velünk vannak ők. Innentől nincs mitől félnünk. Meg vagyunk mentve. Mondjuk ha nem betonozni kell vagy valami nehezebb dolgot arrébb rakni nem érzem bennük a lehetőséget igazán...
Közben Zahir megtanult pár újabb szót amiket variálva kiabál. El tudom képzelni hogy azt mondták neki, ez jelenti azt hogy segítség, segítség, egyetemista vagyok akit erre a szarra kényszerítenek!
Egy dolog nem tiszta azért... az egyik csaj énekel, Ducky rappel, Zahir kiabál, a másik srác pedig? Úgy van, hosszú a haja. Ezt stabilan tudja. Hoppá hoppá, kapott 5 szót ő is, de nem nehezeket, hogy ne keverjen bele a pantomimes önkifejezés mutogatós perceibe...
Összefoglalva: ez a dal a világbékéről szól, vagy pedig egy rendőrségi elfogásról... Gyerünk, kezeket fel! ahogy ordít mindenki dübörög a hangjuktól a ház, meg a menekülők trappolásának zajától...
Nevem senki. 2021.07.30. 12:29:04
Egyébként én is azt gondolom hogy Zoltán Erika énekel. Ez az ő hangja vagy nagyon jól utánozzák.
Bazsiahegyről 2021.07.30. 12:53:14
Nevem senki. 2021.07.30. 19:36:39
Bazsiahegyről 2021.07.30. 20:02:35
Technikus Úr · www.technikusur.blog.hu 2021.07.31. 08:29:21
Bazsiahegyről 2021.07.31. 12:07:37
Technikus Úr · www.technikusur.blog.hu 2021.08.06. 05:47:04
Pont a szomorú szamuráj alatt volt topkomment az, hogy üzenem azoknak a mai kispicsáknak akik savazzák ezt a számot, hogy az anyátok e szám alatt szopták a faszom az 1200es zsigulimban. :D:D vagy valami hasonló. Szar szar, de valakinek szép emlékeket idéz. :D
Bazsiahegyről 2021.08.06. 09:09:08