Van az úgy, hogy van baj, méghozzá nem kicsi. Amikor az önkritika nem hogy köszönő, de még beszélőviszonyban sincs a valósággal. Na akkor születnek ezek a remekek és ne legyenek illúzióink, a kattintásainkból jól megélnek ezek a "művészek". De tényleg nincs senki aki szólna, hogy figyu már... beszélnünk kéne és nem a hüvelygombáról lenne szó. Bár bizonyos esetekben az még kellemesebb is lehet egy ilyen beszélgetésnél. 

Na, lássuk a medvét... Már jó előre kimostam a szemem hipóval hogy minden egyes pompás képkockát végig tudjak követni és kiraktam a kaktuszt, hogy ha nagyon szenvednék már, bele tudjam csapkodni valamimet. A kilátás szép, hopp ott egy motorcsónak tőkesúllyal. Bekapcsolták az autotune-t is, mi baj lehet... Nem mondom hogy nem erős a vizuális terror. Utoljára a japán császári erők támadtak ilyesmikkel a mit sem sejtő kínaiakra. A művésznő a buláját méltatja és ver rá kettőt, szigorúan az ütemen kívül. El is érkeztünk az első ponthoz, amikor a matektanárok egyesületének minden tagja fáklyát ragadva, egy kötőtűvel kiszúrja a mellette ülő szemét. A sorok pedig: "kettőt jobbra egyet balra, így jön ki a kör". Na ebből, nem árulok el nagy titkot nem lesz kör és még az ókori matematikusok is felgyújtanák magukat hogy amikor a szikláról leugranak, visszavonulót fújhassanak az evolúciónak. A táncmozdulatok legalább kecsesek, amennyiben egy totyogó pingvinről van szó. Hű...azt hiszem nem vettem észre, de valamikor higítóra tolhattam az LSD-t. Más magyarázat nincs egyenlőre a bálás, színeshajú jelenetre meg a madmaxező BMW-re.
A smink egy erős pontja a klipnek. A hideg ráz tőle konkrétan. A tájképek tényleg szépek, ez egy erős oldala a klipnek. Most mi az? Még nekem is van szívem... A tenger hullámai, a lekombálynozott sárgaszárú valami föld (nem vagyok egy mezőgazdász alkat), megnyerőek. Arra emlékeztetnek amikor nálunk a kék traktor csak úgy porzott és úgy emelgette azt a valamit hogy az nem igaz. Egészen szürreális nézni ezt az egészet különben. A képi világ összefüggései, kb annyira vannak meg mint Steve Wondernek a kocsikulcsai. A zene, könnyed, nyáriasnak ható.
Nem megy, nem tudok tovább polkorrekt lenni. Ez olyan mint amikor közel 2 hétig a jobbik énem volt a főnök, nem szóltam be senkinek, majd jött egy kolléga és megszólalt. Akkor visszaváltottam és még azóta is úgy vagyok, agyilag megmakkanva. Ez a zene rossz. A szöveg botrányosan rossz. A képi világ láttán, helyenként nem akarok izzó piszkavasat tolni a fejembe, de többször meg inkább de. Az összkép meg kissé olyan mint ha szétmindezed magad, iszol rá, 10 percet fejelgeted a falat és technokolos zacskóval a fejeden ébredsz, miközben a testeden krepp-papír csíkok vannak ragasztva. Egy halálosan nagy, MI A PICSA élmény az egész. Gyerekkoromban attól féltem, hogy ilyesmik vannak a sötétben.