Mindig nagy esemény ha az ember egyetlen lánya, fellépésre megy. Ilyenkor teljesen természetes, hogy az ember félredobja a hurkatöltőt, meg befejezi a boci inszeminálását, felveszi a legszebb rövidnadrágját, megfésülködik, esetleg megfürdik. Az első fellépésről lemaradtam sajnos, egy dacos-harcos ovonéni kizavart a tornateremből, mert ő nem fért be. Gondoltam sebaj, majd a táncgála! Kirittyentettem magam, felszerelkeztem a legjobb modorommal és indulltunk is. Nagyobb fiamat leadtuk, mivel közölte, őt nagyjából annyira izgatja holmi táncgála, mint jegesmedvét a nyári gumicsere, a kisebbet meg vittük, mert neki nem volt más választása. És ha nekem mennem kell, akkor neki is. Szinte a harmadik pillanatban találtunk parkolót, nem akartam hallgatni a tánctanárnő ukázaira, hogy hol lehet megállni. Autóa autósnak farkasa, én láttam egy parkolót, oda megálltunk, 2 km-re a gálától. De, legalább volt parkolónk. Kiszálltunk, körülnéztem, majd sikítani is alig volt időm, betojni is már csak utána, ugyanis egy kedves szülő 50-el tolatott be mögénk. Én pedig piros pólóban voltam, ami feltűnő és azt jelenti, hogy engem ne üss el. Bárki mást lehet, de engem ne ha kérhetem. Aztán bementünk a tornaterembe, ahol többszáz rózsaszíntől a pinkig terjedő árnyalatú vattacukornak öltöztetett kislány tombolt. A legdurvább koncertes pogóélményeimet idézte a dolog. Rám is szóltak, hogy ne itt hagyományőrizzek, ne próbáljak a 4-6 évesekkel wall of deathet csinálni... Aztán leültünk inkább, bár a babakocsit (üresen?), még azért ráztam a fejem felett. És elkezdődött a show! Amit én és kisfiam, már az udvaron élveztünk, mert ő nem volt olyan kíváncsi erre az előadásra. És még éhes is volt. És hétvége volt. És bankkártya volt csak nálam. És a településen az a wc-re jó, ha szilárdat kakkantasz. Jobban mondva, amikor a zsebembe túrtam, találtam 3 zsebkendőt, meg 70 Firintot. Hát nem kellett belőle elmenni Jamaikára új életet kezdeni. Úgyhogy elindultunk a faluban, csak van itt valami amit adnak ennyi pénzért... Ha egy datab vasat adnak, azt is elrágjuk, csak adják. Ezen a ponton vettem észre, hogy ott egy fagyizó. 70 JMF-ből meg csak adnak egy tölcsért... Odacsullankodtunk, hogy van e csak natúr, sima tölcsér? Majd megböktem a gyerek oldalát ahol csikis. Jajj, úgy vigyorgott, rögtön meghatotta a fagyizóst és kaptunk csak úgy egy tölcsért. Próbáltam én is bájosan vigyorogni, hátha nekem meg ad fagyit, de nem jött össze. Úgyhogy róttuk tovább a köröket az udvarban. Ránéztem a gyerekre, mert gyanúsan hangosan nevetgélt... Nekem itt ne legyen nevetgélés, ha nekem rossz a kedvem, mindenkinek legyen az. Itt eszembe ötlött egy fontos kérdés. Te gyerek, hol a cumid? Wo ist dein cumi? Where is your cumi? Babarabubi e cumi? A következő egy órát azzal töltöttem, hogy szisztematikusan, mint a fűnyíróval, végigjártuk az iskolaudvart. Ami amúgy nem volt kicsi. Szerény számításaim szerint, 3x mentünk el mellette, amire megláttam. Hirtelen láttam, hogy jobb ha ezt megmossuk, mert a gyerek minimum egy dögvészt fog kihordani, vagy rólunk kapja a nevét az új COVID törzs. Nyeltem egyet, aztán lenyaltam a cumit. Remek íze volt. Nyálas, poros, füves lábnyom. Azóta ilyen illatú füstölőt használunk.