Óda az olasz kajához

 2008.10.16. 23:04

Hát feleim én biza egy olasz estről jöttem most haza. A hangulat jó volt, beszélgettünk nekrofiliáról, Ku Klux Klánról, keresztégetésről szóval tipikus társasági beszélgetés volt. Aztán jött egy tipikus olasz üzlettulajdonos, alacsony, feketehajú. Nem, bőrkabát nem volt és nem úgy kezdte hogy "csáó ámícsi há ápám ólász vót, én meg most gyüttem a nyóckerbő kell a baj?" Szépen beszélt olaszul, biztos ő is a mi tanárunknál tanulta. Egyből példát vettünk róla és onnantól nem beszéltünk olyan nyelven amit a másik megért. Ő magyarul, mi meg olaszul nem.
Aztán jött a feketeleves helyett az olasz vacsora. Reméltem hogy macskát is lehet választani, mert már régóta bögyömben vannak azok a szőrös dögök. De mivel az nem volt így valami fura nevű olasz kaját kértem. A nevét már nemtudom de volt benne t, i, o, e meg ilyesmi betűk. Amikor kihozták még finomnak látszott. Összegöngyölt tészta, szalonnával a belsejében és úszott az egész a sajtos tejszínben. (kb mint egy nagy adag avas takony) De hát ezt biztos így kell godnoltam és nekiálltam. Kissé monoton volt az ízkavalkád, leginkább egy ízt éreztem az pedig az egyik fogtömésemhez ragadt kis darab airwaves volt. Alig akart lejönni a  kis mocsok... A tányérom a végén körbejárt és mindenkinek ennie kellett belőle hogy elfogyjon és őszinte mosollyal tudjam mondani hogy ízlett. A lényeg hogy a kaja jó lehetett volna ha lehet rátenni kecsapot, de nem lehet mert akkor az olaszok csinálnak nekünk mégegy Doberdót vagy Isonzót... A tányérról közben sikerült sikeresen szétfújnom az egész asztalon valami zöld fűszart, amit bogárnak néztem és ráfújtam... (nem kis teljesítmény 12 személyes asztal esetén) Később kiderült hogy ez a petrezselyem volt.
Szóval aki azt meri nekem mondani hogy az olasz kaja jó... azt befizetem egy adag bármire ami nem pizza vagy tiramisu. Kecsap nélkül az egész olyan mint a tehénszar leöntve sajttal meg egy kis olivával.

Címkék: vélemény ajánló kaja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suluj · http://agyhugyko.blog.hu/ 2008.10.17. 07:22:45

Drága barátom nem gondoltál még arra, hogy pont tehénszart kértél sajttal és olivával???

Fiorentina 2008.10.17. 08:04:53

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Azon már a ketchup sem segít :DDD

Bazsiahegyről 2008.10.17. 09:09:32

nem tehénszar volt hanem szalonnás tajszínes tortellini :P már beugrott

Bazsiahegyről 2008.10.17. 09:10:15

de hidd el nekem... a szart is jobban megennéd kecsapal mint önmagában...

Fricsek · http://fridabogi.blog.hu 2008.10.17. 09:15:57

Mielött kijöttem volna az írekhez egyik barátom hosszasan ecsetelte milyen szar ott a kaja.
-Mondom neki akkor mégis mir esztek?..csak egy kérdése volt szereted az erőspaprikát,csilit stb..stb..
-mondom nem,
erre ő- akkor megszivtad:) lényeg a lényeg ha dobsz rá egy kis erőset nem érzed az étel ízét..

Bazsiahegyről 2008.10.17. 09:31:09

jah csak nem mindegy mennyi erőset kell rádobni hoyg ne érezz semmi mást :P
süti beállítások módosítása