Tanulok a Nemzetközi jog alapjai vizsgára, ezért most akkora a fejem a sok hasznos információtól, hogy saját gravitációs mezeje van. Kicsit olyan érzés erről tanulni meg beszélni, mint amikor a gyakorlatokon szóbahoztam, hogy ez tökre olyan mint Vietnám volt. Vagy amikor Vietnámban emlegettem, hogy ez tiszta Korea. Vagy Koreában, hogy ez tiszta Don-kanyar. És a Don kanyarulatánál meg tiszta Vesztfália. Szóval ez ilyen össznépi traumarendszer amiben azóta is élünk és még a Trianonfájást is rá lehet kötni. De nem teszem, mert ahoz túlságosan bölcsész vagyok. Igen, már most. Ilyen szobahőmérsékleten bölcsész. Van ilyen, nem kell fennakadni, meg nem érteni. Én vagyok a bölcsész, meg a bölcsészek vesekövét is én őrzöm, majd kézbentartok mindent. 

Néha eszembejutnak régi beszélgetések amiket épphogy túléltem. Egy kis barátom látott egy döglött őzet, de megnyugtatott mindenkit, hogy ne aggódjunk majd elhordja a róka, meg a többiek. Hogy kik voltak azok a többiek nem derült ki soha. Gondolom román vendégmunkások, vagy a denveri mustangok bajnokcsapata. Szóval rengeteget változott azóta az élet. Csak úri társaságban mozgok. Igen... Otthon ülök és a plüssökkel teázok és egyeztetjük a nemzetközi jog ius cogenseit. Aztán amikor a számból éppen nem folyik a nyál, és még azt is sejtem miről beszélek, kiengednek a szabadba. Csak akkor visznek vissza amikor a környéken már mindenkinek habuó szájjal elmagyaráztam a bipoláris együttműködés lényegi részeit. 

Szóval szerdán vizsga. Nem mondanám hogy izgulok. Bölcsész vagyok. Meg olyan filozófikus gondolataim vannak. "Há de mos méééé". Kérdőjelezz meg mindent! Mé? Szóval rájöttem arra hogy a filozófusok és a 2 évesek kérdései között van bőven átfedés. Mé?