Ma reggel az irodámat gazdagították egy elég jónak ígérkező nyomtató-scaner kombóval. Juppi milyen jó lesz a hülyegyereknek. Mikor elkezdtem összerakni már éreztem, hogy nem lesz egyszerű eset. Egy öt gyerekes családnál kevesebb csomagoló anyag fogy el karácsonykor, mint amit erre az egy masinára vesztegettek. Hát szép, nem baj átküzdjük magunkat rajta. Szolid tíz perces küzdelmet követően meg is történt, de akkor már foggal körömmel harcoltam ellene, azon gondolkodtam bevonom Leokádia kislányomat is a küzdelembe. A csomagolón túljutva gondoltam naivan gyorsan bepattintom a patronokat. Aki már találkozott ilyennel az tudja ebbe van a festék. Na de nem úgy van az ahogy Móricka elképzeli. Nem lehet csak úgy bepattintani, mint kiderül csak miután üzembe helyeztük és átberregi magát a reggeli fáradtságon akkor enged neki. Na szép, ezt azért közölhették volna. Megy a ménykű az ördögi szerkezetbe, akkor üzemeljük be, kössük csak rá a gépre, hogy használni is tudjuk, ne csak vigyorogjon az asztal sarkán, mint a nagyobbfajta nyúl a sportszatyorban. Kötném is, csak az a humoros gyártó nem adott hozzá adatkábelt. A gyengébbek kedvéért elmondom, hogy mivel az adatok csak úgy ne ugrálnak át indiánszökellésben az egyik masinériáról a másikra, ezért kellene az a kábel.
Úgyhogy most van egy szép nagy levélnehezékem, ami vágódeszkának sem utolsó...