Nem is tudom milyen cifra káromkodással tudnám kezdeni a reggelt. Reggel az ágyból kirobbanva, mint a szocialista forradalom, csipától és álmosságtól csíkra nyílt szemmel csoszogtam a hajnali kávém és cigim felé. Miközben ezen létszükségleteimnek hódoltam gondoltam bekapcsolom a tv-t hagy zörögjön, három zenecsatorna közül valamelyik csak szolgáltat valami értelmeset a kora reggeli órákban. Én kis naív...
Volt ott minden, ami szemnek, szájnak és hallószervnek hányingere. Az első aki feltünt az valami csühös?, csofi?, jah meg van csifó. Ekte ungárise csaje ugrál egy honkongi akciófilm díszletei között, valami zagyvaságot énekelve. Na mondom király nézzük a következő csatornát...
Na ott sem kellett sokat várni, hogy feltünjön hazánk valamelyik popüdvöskéje, még pedig Barbeeeee, vagy mi a nyavaja. Na ennél tényleg nem tudtam már köpnyi, nyelni. A dalszöveg kuszább volt mint a betűtészta cselekménye, kiegészítve ákom-bákom rímekkel. No mondom nem lehet, hogy bennem van a hiba és korán reggel félrehallok? Nézzük csak meg milyen dalszövegek vannak, hátha kiderül, hogy csak én vagyok túl egyszerű teremtés, hogy hallás után felfogjam. Google a barátom és máris özönlöttek a jobbnál jobb dalszövegek. Hát rájöttem, hogy mégsem én vagyok a hülye.
Volt pár nap még az elején
De ő csak is az enyém
őriz, véd aki menedék
Sodor úgy süvit a szél
Vagy én vagyok ideológiailag képzetlen Virág elvtárs, vagy tényleg nem látom benne a szövegösszetartó erőt. Ez egy szép példázat arra, hogy valaki betévedt irodalomórára és megtanulta, hogy az a vers, amikor a sorok nem érnek végig a lapon és helyre közre rímel is.
Ákom-bákom, hol a lapátom? Figyelitek megy ez mint az ágybavizelés...
Borzongás a testben, (félelem)
Hogy végleg foglyul estem. (mit tegyek?)
Nem tudom, mért is félek, (rettegek)
Ha itt vagy, úgysem érnek el. (ébressz fel!)
Csak egy csókkal ébressz fel!
Ajnye, itt azért már bonyolultabb a helyzet. Nem csak rímel, de helyenként még pontot és vesszőt is raktak és még zárójelben is vannak szavak. Húha! Shakespeare húzzon a rákba, Villont tényleg lógassuk fel, József Attilára meg tolasson vissza a vonat, mert mit nekünk irodalom, mit nekünk versírás.
Itt már abbahagytam az olvasgatást, mert rájöttem, hogy felesleges volt évekig bújni a könyveket és bármilyen gyengédebb kapcsolatot ápolni a irodalommal. Elég a zenecsatorna és akkor lehetek akár valóságsóóó sztár.
De ami végül ami igazán fejbe vágott, az egy hirdetés: milyen legyen Márk halya a következő klipben? Én hasonlóra szavaztam volna, mint Jimmynek volt az utolsó földi napján, olyan szépen belőtt, de Balázs kolléga adta meg az igazán jó tippet: középen szívlapáttal kettéválasztva...
Na szumma szummárum, izlések és izléstelenségek, mindenki azt hallgat amit akar felőlem, de miért van az, hogy a popslágerek kilencvenkilenc százaléka semmi értelmesről nem szól, ha meg igen, akkor az a véletlen műve? És miért van az hogy a semmiből előkotornak valakit, majd Tupirka módjára meg...koreografálják, majd nesze nektek zene, popidol? És eszik mint a kacsa a hokedlit, kicsit fintorogva de nyeli a nép...
Egs...
Fiorentina 2008.11.03. 10:11:35
Bazsiahegyről 2008.11.03. 10:31:44
suluj · http://agyhugyko.blog.hu/ 2008.11.03. 10:40:11
:-)))
de éreztem, ahogy az agyhugykő pattog le a tekervényekről :-))
Fricsek · http://fridabogi.blog.hu 2008.11.03. 14:33:17
A szar zenék ugyanugy megmaradnak a fülemben mint a jók.
Fiorentina 2008.11.03. 14:46:24
alliteracio · http://napipuszi.blog.hu 2008.11.03. 15:25:55
Szerintem lenne minimum olyan kategória(dömping), mint a szexuálisfelvilágosító-kérdések!!!
Tuti komálnák a zsenge, zöldellő kis költőhajtások!! :DDD
És ki tudja?
Tán még valami gyöngyszemre is bukkannátok a nagy véletlenségbe!
A fődíj lehetne például egy szívlapátformájú kotta. (A fülbemászósabb fajtából)
Fiorentina 2008.11.03. 15:52:51
Doom 2008.11.03. 20:02:59
Bazsiahegyről 2008.11.03. 20:06:47
Doom 2008.11.03. 20:13:54
Bazsiahegyről 2008.11.03. 22:13:08
Doom 2008.11.04. 00:20:50
Bazsiahegyről 2008.11.04. 07:20:52
Bluesrocker · http://izsi.freeblog.hu 2008.11.04. 10:01:46
Doom 2008.11.04. 17:03:12