Ma öcsém megkért, hogy ugyan kísérjem már el az Árkádba cipőt venni. Jó az mert legalább a héten kidugom az orrom a friss levegőre amig kisétálunk ott meg úgy sem bírunk eltölteni harminc percnél többet, úgyhogy belevágtunk. Kb három olyan üzlet van, ahol értelmesebb lábbelik vannak (nem olyan mint a miskolci Szinvaparkban, ahol láttam kék női gumicsizmát sok-sok krajcárért, ez már magában megérne egy posztot). Már induláskor sejtettem, hogy egy pár élménnyel gazdagabb leszek. Az hogy sikeresen belefutottunk egy gyermekelőadásba. Először azt hittem, hogy tényleg csak azért beszélnek olyan debil módon a kicsikkel egyesek, mert hogy kicsik, de mikor hallottam a következő beszélgetést rájöttem, hogy nem alaptalanul:
- mi a kedvenc állataitok?
- a póni
- és még?
- meg a ló!!!
Na akkor már az összes istennyila a hátamba vájt. Pedig még nem is voltam túl a nehezén. Pedig már túl voltunk két bolton meg a póni és a ló közötti dilemmán. Ekkor már magamban rimánkodtam, hogy karácsonyra atombombát kérek. Nosza már csak egy bolt és vége szenvedéseimnek, megkapom a kegyelemdöfést és takarodhatunk is. Kedves eladólányka, aki kb olyan nyegleséggel beszélt, hogy attól féltem közben, hogy mikor hány képen egy rekesz rágóval, ami a szájában volt. A mozgáskultúrája meg olyan volt, hogy szivem szerint felzabáltattam volna egy falka hiénával. Szerencsémre az interakció rövidre lett zárva gyorsan. De emlékek még most is bennem élnek, de lehet az csak a sok kávé meg rendszertelen táplálkozás hatása, a lényeg, hogy még kerülget a hányinger.