Ha ezt tudom, akkor magammal viszem a rendszeresített agyhugykőtlenítő kétkezes benzinmotoros vállról indítható szívlapátom (ultra edition). Adódott, hogy kedvesemmel töltöttem egy csodálatos hétvégét, csak a végébe fostak bele.
Drága fémparipaidomárjaink fostak bele a lecsóba, mivel szombat este sztrájkot jelentettek be. Nincs is ezzel gond, ha az embereket értesítik időben, hogy úgy készüljenek. Szombat este szólok kedvesemnek, hogy ugyan nézzen már nekem utána, hogy mi a faszom van most akkor, hogy a gizda véreres retekbe jutok haza.
Reggel találka Miskócia gyönyörűséges városában. Kis korzózás, szolid ebéd, aztán uzsgyi a Tiszai pályaudvarra, hogy legyünk okosabbak. Kedves jegykiadó közli, ha fejen állva nyakon fosom magam a Szerelemvonatot énekelve akkor sem indul innen semmi. Ohhh mein Gott! Na mi a herecsücske legyen? Álltam ott, mint fasz a lagziban. Ekkor már kezdett rángatózni a szemöldököm. A buszpályaudvaron mondták no para, lesz busz 16:30-kor, de már akkor várt ott egy szolidabb kozákezrednyi siserehad. Gyors körtelefonok sorozata, hogy talán kicsiny fővárosunkból hogyan is jutok haza éjjel. Jött a jó hír, hogy talán ha nem jön közbe semmi akkor van csatlakozás. De ha késik a busz akkor szopóka, nyalóka. Őszintén bevallom, hogy nem az a leghőbb vágyam, hogy ott csövezzek. Na akkor majd hétfőn hajnalban. Első busz 6:30. Na fasza azon fenn leszek aztán uzsgyi haza.
Kedvesemmel hajnal 4:45-kor indultunk Miskóciába, de mire negyed hétre beértünk addigra a busz nem hogy szarásig telt, hanem még a tetőn sem lett volna hely nekem. No kérdezzük meg a nagyokos, mindent tudó helyi törzsfőnököt, hogy mikor is indul a következő. Osztott-szorzott és kiokummálta, hogy a legjobban úgy jövök ki , ha a 9 órási busszal megyek. Na jól van azon fenn leszek még ha át is kell harapnom egy-két torkot. Kis kávé, kis üccsi reggel aztán spuri. A buszút simán jól telt, még pilláztam is egy csöppet csak hogy fitt legyek. Pesten volt röpke harminc percem átjutni a stadionoktól a Népligetbe, ami egy kisebb agyérgörcsöt okozott. - Hol vegyek jegyet a villamosra? Persze a jegyautomata szar, úgyhogy fakap. Akkor bliccelünk. Már azon járt az agyam, ha valami véresszájú ellenőr betámad rajta verem el az út porát. De megúsztam.
Mennyire boldog voltam, hogy öt percenként bemondják, hogy jegyelővétel kötelező a buszokra. Sorbanállás, sorrakerülés, majd a kedvesen közlik, hogy jegyet vegyek majd a buszon.
- Kösz bazd meg ezt hamarabb is megsúghatták volna!
A buszon már nem volt gond, pilledezés zötykölődés, fater várt már a pályaudvaron, hogy be tudjon vinni az irodába, hogy felvegyem a "szolgálatot".

Utószösszenet:

Én vagyok a fasz, mivel nem lesem kocsányos szemmel a TV-t ha elutazok, hogy talán a MÁV nem e jelent be sztrájkot. Mert valahogy bízok abba, hogy ezt legalább hetekkel előtte bejelentik, hogy faszom a fületekbe ne akarjatok semmit mert ha két mankóval könyörögtök akkor sem indul semmi sehová. De tényleg én vagyok a hülye, hogy jól akarom magam érezni két hét non-stop hajtás után egy pár napig és nem azzal akarok foglalkozni, hogy mi van a világban, hanem hogy szívem hölgyével jól érezzük magunkat. Úgyhogy ezúton is üzenem annak, aki uszítja ezt az egészet és szítja a tüzet, hogy drága barátom, remélem még seggbeerőszakolnak csilis, üvegszilánkos vazelinnel, mert rohadtul nem jó móka egy egész országgal kibaszni. Bizony kedves cimborám, mert lehet, hogy neked kell valami, de ezt nem párszázezer emberen kéne elverni, mert a végén valaki szájbavág aztán meg megy majd a sírás rívás.
Alapvetően nincs bajom az egyszeri bakterral, jegykiadóval és kalauzokkal, mert csak végzik a dolgukat. Eddig nem is volt velük különösebb gondom, készségesek voltak és normálisak. A sztrájkért sem Ők a felelősek, csak valami nagyokos uszítja Őket. Lusta vagyok már így potom 18 óra talpalás után a végére járni és nem is akarok neveket skandálni, mert ez nem az a hely. De kívánom a főkolomposoknak, hogy basszák szájba őket szívlapáttal, de úgy isten igazából.