Hosszas beszélgetést folytattam Suluj barátommal az élet nagy dolgairól ma délután. Innen üzeni hogy jólvan és fejlődika WoW karaktere.
Szóval első lépésben megállapítottuk hogy az a történet nem jó amiben nincsenek 90-es mellbőségű fiatal csajok. Ez igazából korrekt. Nézzétek meg akármelyik filmjét Stallonénak. Szarok. Mert nincs benne nő, csak vietek akik komcsik.
Aztán Suluj mesélt arról hogy biciklizett a héten és ettől olyan érzése van mintha seggbekúrta volna egy orosz partizánbrigád. Erről jut eszembe, szegény Táltosomat le lehet lőni lassan mert sántít a hátsó kerekére. Pedig mennyi ütközetbe vitt engem a fénykorban... Igaz hazafelé ő imbolygott jobban a szesztől, pedig nem is ő itta hanem én. Szóval siratóasszonyok jelentkezését várjuk.
És hogy pletykáljunk is egy kicsit, egyik közeli cimboránk aki hősiesen lefutott 2 rendőrt a temetőn keresztül becsajozott. Ezt csak onnan tudom hogy 2 hete egy kötött sállal mászkál a 40 fokos melegben és az égnek sem hajlandó letenni.
Közben intermezzóként idesapám elkezdte nézni a Levelek Iwo Jimáról című filmet. Kissé olyan érzésem volt hogy a japánok a rötyiből lövik az erkélyt. De a vasbetonfalon keresztül hogy had szóljon a kurva anyját nekije... Attól féltem hogy elmegyek wc-re és beleáll a farkamba egy japán szurony. Vagy egy kamikaze rámront a deszka alól a wc kacsa hátán ülve.
Eztán megfejtettük a szopás és a szopránság közös pontját. Jó torok kell mindkettőhöz valamint szellemi de főleg biológiai mélység.
Utána pedig mélypontként megbeszéltük milyen a krumplis-póz a szexben. Magadra veszel egy krumpliszsákot és a krumpliszedők/Vaszilij jól meg...
Bölcsességek a mai napra
2009.06.03. 16:45Címkék: bazsi mesél
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Woody- · http://szaguldocirkusz.blog.hu/ 2009.06.03. 18:45:41
Bazsiahegyről 2009.06.03. 19:37:04
Woody- · http://szaguldocirkusz.blog.hu/ 2009.06.03. 20:36:00
Bazsiahegyről 2009.06.03. 20:42:45
Woody- · http://szaguldocirkusz.blog.hu/ 2009.06.03. 21:27:25
Bazsiahegyről 2009.06.03. 21:38:57
Woody- · http://szaguldocirkusz.blog.hu/ 2009.06.04. 07:08:01