Ránéztem reggel a blogra és megnéztem kinek a blogját ajánlja még. Hát na bessza meg az isten... Tudtam én hogy a mai tinik csak rúgni jók, de erre már azis kár lenne. A hülgyemény 15 éves, Budapesti lakos, IQ-ja mint egy döglött, halálra erőszakolt macskának. Az idesanyukáját nem érdekli becses személye és most épp sír biztos valami sarokban. Ja és ő nem EMO!!!!!!!!! Isten ments hogy valaki ezzel megvádolja. Gyertek sírjatok a vállamon, aztán utána kivasaljuk egymás haját!

flyingbutter.wordpress.com/

Fogyasszátok egészséggel :D
 

Egy kis szemezgetés:

"nem vagyok depressziós.

ma anya nagyon felbaszta az agyam. már olyan nehezen viselem, egyre nehezebben, hogy minden körülötte forog. egy senki vagyok, senkinek érzem magam.
egy jelentéktelen senkinek. tulajdonképpen igazam is van. és ez a legszörnyűbb az egészben.

gyűlölöm az összes rohadt problémát, mert már nagyon belefáradtam abba, hogy folyton megoldásokat kell keresnem."

"


hazaértünk fél 10-re, bezárkóztam a fürdőbe, engedtem forró vizet, és kioperáltam a pengét egy borotvából.

gyűlölöm, gyűlölöm magam, amiért ezt teszem, és amiért tudom, hogy még nincs vége. nem bírom másként levezetni a feszültséget, és tulajdonképpen ezt az egészet megérdemlem.

csak lenne már vége.
úgy szeretnék normális lenni.

normális.

mert most. így. nem jó. nem vagyok a régi. 2008 szeptembere óta vagdosom magam.

egy ideje már kezdtem abbahagyni. és most megint.
kikészítettek.

kezdem elveszteni a barátaimat, kezdek bezárkózni. megutáltam az osztályfőnökömet és az iskolát, pedig hetedik óta oda akartam járni. nagy álmom volt.

ennyit az álmokról.

nem hiszek a szerelemben, gyűlölöm istent. alesana, escape the fate, bring me the horizon, és társaik ordítanak a fülemben. most senses fail. imádom.

sírni akarok, ordítani, és meghalni.
aztán rájövök, hogy nem, nem halhatok meg, mert nem tehetem ezt.

majd megkérdezem: miért is nem?

kinek számítok már ebben a világban?

már a saját anyám se törődik velem.
elvesztem. és elég volt.

nincs kiút. tönkretettem magam 15 évesen.
ennyire egyszerűen. az egész úgy kezdődött, hogy..

úr isten, hogy juthattam el idáig?

átázott a nadrágom, és nem áll el a vérzés.
mit csináljak?
befejezem az írást.
megyek, és cutcutcut.
nem lehet abbahagyni.
kurvára fáj.
legalább nem gondolok a holnapra.
de mégis. legalább duplán fáj.
hát ezt akartam?

nem vagyok beteg. ugye?
nem kell segítség. ugye?
nem kell a megváltás. ugye?
nem kell a halál. vagy kell?"