Iszonyú iszonyok

 2010.03.07. 08:16

"Egy kutatás szerint tízből hét ember retteg valamitől,

István Dániel nem mer úszni, Tóth Vera a magasságtól retteg, írja a Bors [1]. „Képes vagyok egy teljes nyaralást a vízparton tölteni” – mondta István Dániel, aki attól fél, valami elkapja a lábát a vízben, és lehúzza a mélybe. „Nem tudok rá semmilyen magyarázatot adni, ráadásul gyerekkoromban még vígan pancsoltam” – tette hozzá.

Tóth Verát a fóbiája Kylie Minogue koncertjén érte utol. „Amikor nálunk járt Kylie Minogue, nekem is volt jegyem a koncertre, de csak akkor derült ki, amikor megérkeztem, hogy a kakasülőre szól. Megpróbáltam lejjebb menni, de a biztonsági őr visszazavart. Iszonyúan éreztem magam” – mesélte az énekesnő."

Ez már megint mi a véreres farkam kettéálló bojtjáért hír????
 

Úgy van kérem. Vannak azok a bizonyok víziszörnyek akik erre az István Dánielre fenik a fogukat éjjel nappal. Én csak azt sajnálom hogy fogalmam nincs ki az. Szóval vannak ilyen szörnyek, akike egymás vállát csapkodják hogy teeeeeeeeeee figyuzzá mán, az ott nem a István Dani? Há de bakker akkor húzzuk mán át a lefolyón! És akkor áthúzzák. A szegény ember meg már gyerekkora óta retteg, azóta nem fürdik. Képzelem milyen jó lehet vele bújócskázni. A szag elárulja merre jár. Viszont tuti hogy riasztja a szúnyogokat.
Tóth Vera meg... Ha fingik egyet az is megjelenik egyéb fórumokon amiket újságnak csúfolnak.
 

Címkék: fájdalmas napi mocsok bulvárkomment agyhugykő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása