Azt hiszem hogy erre tényleg szüksége van nagyon sok embernek. De tényleg, rájuk férne hogy elolvassák és magukba nézzenek mint Bözsi a kútba.
Már az odaúttal gondok szoktak adódni, kezdve ugye a pakolással. Berakjuk a biciklit ami ugye jó ötlet (erről majd később), kismamát, nagymamát az utolsó harcoló német alakulatoknak az utánpótlást na meg a ruhákat 3 hétre még akkor is ha csak egyre megyünk.
Aztán kell még vinni ugye kaját meg innivalót is. Kaját mondanom sem kell már az út közben elkezdjük enni hogy nehogy megmaradjon és haza kelljen vinni. Azonfelül ha valaki behajol a kocsiba rögtön tudja hogy nem kell minket ennivalóval kínálni, sőt még ő is kérhet. De nem kap hogy folyna ki az a kunyerálós magyar népszokásos szeme.
Ha ezeken túllendültünk és még beférünk mi is a kocsiba akkor esetleg el is indulhatunk. Persze szigorúan mások idegeit húzva, 30-al gurulva a főúton, nehogy a befőttek összetörjenek egy-egy kátyúban. Ha pediglen esetleg nincs befőtt amit kötve hiszek (David Carradine is kötve hitte hogy élve megússza), akkor lehet menni 170-el mindenkit előzgetve, hogy a kedves mamának az anyósülésen úgy álljon égnek a haja hogy ki kelljen nyitni a tetőablakot. Ha nincs tetőablak akkor pedig elő kell keresni a konzervbontót a pakkokból és kivágni... Ugye nem gondolta senki hogy konzervbontó nélkül megy a magyar nyaralni?
Ha unjuk a kocsikázást akkor rövidítsünk! Általában ez a dolog egy röpke 2-3 órával megdobja az utazás időtartamát. Óva intek mindenkit attól hogy a csőszt heccelje ha már egyszer betévedt egy szőlőskertbe mert a hegyen át akart rövidíteni... A csősz hirtelen haragú és olyan lesz mint a Terminator. Félbeszakít...
Ha már a célnál vagyunk, az fél siker. Pakoljunk ki a kocsiból, de előtte együk meg a rántotthús utolsó morzsáit is. Aztán ha ez megvan, foglaljuk el és rendezzük át a lakást azonnal ahogy beléptünk. Utána újabb rántotthús fakultatív elővétele és másik két szelet rántotthús közötti elfogyasztása szendvicsként.
Ha ez mind megvan, akkor irány a strand! 3 körben történő érkezés a strandra a pakkokkal, aztán pléd leterítés, gyerek\nagymama\asszony\nagypapa\kiskutya ráhelyezése hogy ne fújja el a szél, szájuk teletömése rántotthússal hogy ne szövegeljenek, végül pedig a családfő nekiáll matracot, labdát stb-t felfújni. Közben random családtag kiütése mert zsíros kézzel összetapogatta a simogatóstelót. Ha ez megvan akkor irány a lángosos és ezt követően a víz.
A VÍZ: Isten ments attól hogy a telefont letegyük, kikapcsoljuk! Tegyük kis szütyőben a nyakunkba, és ha épp a víz alatt vagyunk amikor csörög, akkor majd hallják Tihanynál meg Keszthelynél is egyszerre a Szomorú szamuráj-t.
Ha ez megvan akkor utána kell az elhatározás (szigorúan az északi parton) hogy, 200 métert sétálok a vízben Margit és csak bokáig fog érni höhő! - Mennyé gyökér, de tegyél magadra hínáraratót... -
Este a strandolás után újabb kajálás következik, majd a mólón a kockahasak mutogatása. Csak azt felejtik el hogy a kockahasat nem egy db kockában kell kiadni... De így legalább megáll rajta a Lóbányai Villámgyors. Aztán becsoszogás a nosztalgiadizsibe ropni egyet Dolly Rollra. Itt előkerülhetnek a titkolt Dolly-s tetkók, nem otthon vagyunk nem kell szégyellni semmit sem!
Aztán este 10 óra felé hazaérkezés a szállásra, és éjfélig szigorúan kötelező jelleggel üvölteni kell. Hogy gyerekkel\asszonnyal\nagyszülőkkel az már fakultatív. Csak hangos legyen és zavarjon másokat mint aszfaltmunkást a szőnyegbombázás.
Így nyaralunk mi magyarok nagy többségben sajnos... Lehet fujjogni meg mondani hogy én is ezt csinálom. DE ÉN AZT NEM LÁTOM :D

Címkék: vélemény hülyeség felvilágosítás agyhugykő bazsi mesél így ne csináld

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása