Erdélyi túra 2.

 2013.01.22. 10:29

Mondtam hogy visszatérek, ahogy Batman is megtette meg a Jedy is. Szóval ott tartottam hogy megérkeztünk a célunkhoz. Kedvesen fogadtak minket, kávéval kínáltak amit elutasítottam mert annyi koffein volt a véremben hogy soha nem fogok meghalni vagy ha mégis tovább elállok egy befőttesüvegben mint Lenin. Kínáltak pálinkát is, arra mondtam hogy kösz nem mert vezetek, erre meg elkezdtek méregetni hogy talán buzi-e vagyok. Gondoltam hogy jól indul az ismerettségem az itteniekkel. 
A szállás mindenesetre csodás volt, kényelem, jó kilátás meg miegymás. Étteremben ettünk az alatt a pár nap alatt de most nem ez a lényeg. Egyedül ezt nem értettük hogy miért furcsállják hogy a sülthúshoz szalmakrumplit kérünk. Azt hittem végig fognak kergetni a főúton vasvillával meg fáklyákkal úgyhogy 2. nap már pürét kértem.
A lagziról annyit hogy táncoltunk ahogy tudtunk, meg ahogy mertünk. Aztán jött a pálinka. Kömény pálinka. Nem, nem a kemény tájszólással, köményből készül. Az ottaniak itták mint a vizet. Na mondom háhá majd én megmutatom, lehúztam egy pohárral amit az egyik öreg töltött ki. Hirtelen az egyik szemem megnézte a másikat, az meg rákacsintott, eközben a torkomról leégett minden ami nem odavaló volt, és a gyomromra ráesett egy cseppfolyós atombomba. Sikerült meginni még két üveggel a lagzi végéig, amitől egyszerre lettem Fred Astaire, Májkel Flepni, Májkel Dzsekszon és Háztáji Néptáncegyüttes. Ezt még sikerült időközben lefolytani egy kis házi vörösborral, amitől aztán már átléptem a csillagkapun és egy másik világba kerültem. De legalábbis szép színes volt minden és jót táncoltunk. Pedig nem is tudok...
Hajnalig maradtunk bulizni, a végén úgy lökték ki az ajtón a menyasszonyt is aki még buzgón pálinkázott.
El is felejtettem hogy a bulin persze engem talált meg az egyetlen idióta, "Hé öcsi, van tüzed?" felkiáltással. Mondtam hogy bocs, nem dohányzom. Erre megfenyegetett hogy szétveri a hülye pofámat meg megtalál és akkor megbicskáz. Na mondom ahhoz még egy kevés víznek le kell folynia a Dunán hogy utólérjen a haragja. Amúgy is félelmetes jelenség volt, ahogy ültem, összezuhanva levegőzve, durván egy fejjel volt magasabb volt nálam. Mondhatni huszáros volt a megjelenése. Elfért volna a seggébe egy jó nagy lófasz.

Címkék: vélemény pihent idióták fájdalmas agyhugykő bazsi mesél

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrisBigB 2013.02.13. 03:02:44

Több év után tértem vissza az oldalra. Kibasszott jó volt újra nevetni. Tényleg. Hangosan röhögök:D

Bazsiahegyről 2013.02.13. 14:40:03

:) Örülök nagyon hogy tetszett még mindig! Ideje újra ide kullantanom valamit, nemsokára jelentkezem csak sztorikat gyűjtök.
süti beállítások módosítása