Pár éve buszos túra keretében Nagykanizsa felé haladtunk ha nem csal az emlékezetem, bár ennyi év távlatából ez már homályos kissé. Mindenki kis barátja mellé igyekezett ülni, egészen olyan volt mint egy osztálykirándulás. Csak ott legtöbbször megmondják hova mész, mennyit leszel ott és mi lesz a dolgod egészen pontosan. De ezen a ponton még úgy érezték ez nem a mi dolgunk.
Egyik kedves kis barátom időnként fel-fel ugrált a buszon ültében, mondhatni szurikátázott. Egyre többet csinálja az ember, mondom ez nem normális. És megint és megint. Amikor azt hinnéd befejezte, újra felugrik. Mondom, baj van? Nem, csak akárhányszor felállok az ülésből mindig ott az a furafejű csávó aki figyel. Integettem is neki és visszaintett! Várj csak... Az a hülyegyerek aki mellett ott áll a haverja és próbálja kideríteni hogy azért hülye mert napszúrást kapott, vagy csak ivott. EEEEEGEN... A tükörben nézte magát.
Aztán beköltöztünk egy szállásra, ahova máskülönben a csövesek nem mentek volna be, de gondolták a mi fiaink kemények mint a guttalaxra evő embertársunk. Már 2 hete be voltunk zárva, csak dolgozni jártunk ki. Ekkor a vezetőség feldobta lehetőségként a boltjáratot. Noé bárkájára nem volt ekkora tülekedés, pedig kb ugyanennyi múlott rajta. Egyik későn eszmélő kis társunk felült, ú mondom ez megvilágosodott, majd a következő beszélgetés zajlott le:
- El van már döntve ki lesz kimenve mindenki? A boltba.
- (velőt rázó röhögés)
- Én értem...
- És mit jelent?
Ezt nem tudtuk meg, mert navajo kódfejtőnk álomba röhögte magát.
