'99-ben halt meg, öreg még nem volt, csak beteg. Letörtem mint Darth Vader amikor rájön hogy nem tud pudingot enni többé. Pedig a szilvás volt a kedvence. Bár ez a filmből nem derül ki, ellenben az hogy utálja a homokot...
Éppen nyaralni voltunk, 13 évesen egy újszülött kiskacsa ártatlanságával hallgattam Tankcsapdát és olyan keménynek éreztem magam hogy vihettek volna betonozni.
Aztán jött a hír és a nyaralás félbeszakadt akár a Kacsamesék Antal Imre József halálakor, ezzel korszakos traumát okozva.
Bepakoltuk a fürdőruhákat meg mindent a kocsiba és mentünk palóciába. Megjegyzem szüleim tudhattak valamit mert volt nálunk fekete ruha és így nem kellett úszónadrágban karúszóval állnunk a temetési menetben.
Itt találkoztam először, teljes tudatommal a halállal. Megrázott mint Csernobilt a robbanás.
Nagy nehezen odaértünk, elkezdtek rendezkedni a családtagok. Gyerekként elég felemásan éltem ezt meg: mindenkinek a temetés mikéntje lett a fontos nem az elhunyt. Ebből születtek olyan szörnyedvények hogy Frankenstein professzor könyörögne a receptért, nagyapám meg egyenesen végigvert volna mindenkit.
Nehéz erről beszélnem ennyi év távlatából, régebben elszomorodtam, most pedig nevethetnékem van.
A temetési menet tartalmazott:
- lö pap;
- 5 siratóasszonyt, mert mi ugye nem tudunk eléggé sírni meg jajongani, kell a segítség benne;
- a gyászoló családot;
- a börtön dolgozóit;
- a vasút dolgozói;
- a kábelgyár dolgozóit;
- a postás, a villanyszerelő....
Szóval aki abban a városban 20 percre látta az jött. Éppen zenekar meg hátraszaltózó jegesmedve nem volt, meg a vadöreg. A siratóasszonyon vagyok a mai napig legjobban kiakadva, ez egy fogalmi zsákutca. De ha el is fogadjuk hogy van ilyen... Egy imakönyvből vonyítottak fejhangon kb int egy Stuka a II. VH alatt. A végén persze meg kellett dícsérni őket és kifizetni, mert végül is ki az a hülye aki ingyé' szomorú bárki helyett?
