Ez kevésbé hangsúlyosan van jelen az életemben hála égnek. Ha van olyan innivaló a világon amit jobban utálok a honvédségi teánál az a bodzaszörp. 30 évvel ezelőtt nagymamám megkérdezte kérek e szörpöt. Én kértem és meg is ittam. Jó palóchoz méltóan levonta a következtetést -> ez a gyerek szereti a bodzaszörpöt. Onnantól kezdve csak az volt, szerintem még a levesben is és egy idő után bodzaszörpöt könnyeztem amikor elém raktak egy pohárral. A környék jobban a csodájára járt mint a Nyírjesi könnyező fekete márvány Buddhának, pedig az sem semmi. Az erdő közepén van elrejtve. Ahol egyébként fenyőfák vannak. Üljön le a név: NYÍRjes.
Szóval valamelyik nap feleségem kitalálta hogy ő bizony bodza szörpöt fog készíteni, én ezt valami bűntetésnek véltem, de megnyugtatott hogy azt nem így csinálná. Amikor kész lett a gondolattól befelé zokogva kértem egy pohárral és a gyerekek előtt látványosan megittam. Húzóra. 3 dl-t. Na őket nem győzte meg a mutatvány, 

Apa, finom, meghagyjuk neked...

Úgyhogy van 5 liter bodzaszörpünk. Csuhéj.