Nem, nem a zenekar. Bár ha a hagyományos depresszió és a zenekar között kellene választanom, lehet az előbbit kérném újra. Pedig ez az állapot minden volt csak nem vicces... Mondjuk ennek is megtaláltam a szórakoztató részét. Úgy hogy telenyomtak nyugtatoval és kedélyjavítóval. Az egyiktől napokat aludtam, a másiktól meg vidám lettem és mérges amiért fel kellett kelnem.

De még így sem volt olyan rossz a helyzetem, mint neki: 

 Szóval rossz volt a helyzet és úgy éreztem nincs már segítségem, egyszerűen nem megy tovább. Kiégtem, szeretethiányos, magányos voltam, mindent kudarcnak éltem meg mint a franciák a Maginot vonalat. Nem volt mese segítséget kellett kérni. 1. lépés pszichológus. Kedves volt, megértő, de nem tudott segíteni. 2. lépés pszichiátria. Itt adták a frontine-t meg a vidám barátait. 3. lépés = 1. lépés.

Találtam megfelelő segítséget és sikerült újra hasznosnak éreznem magam. Nem adtam fel soha... Lehet ide is azért jöttem vissza. A lényeg hogy a mélydepressziós állapot elmúlt.

Szóval első legyen mindig a segítségkérés!