Nyár van és nincsen nyár dinnye nélkül, tartja az ősi magyar közmondás amit őseink mondogattak egymásnak amíg nyereg alatt puhított lovat ettek egymás hátán a Szíriuszról ideérkezvén egy jurtában. És hogy ebből mi hiányzik? Kumisz. Sooooooook kumisz.
Beszálltam porszürke kis Fiestámba és nekilódultam dinnyét szerezni gyermekeimnek ebben a forró nyárban. Hogy őszinte legyek nagy reményeket nem fűztem hozzá hogy ma dinnyét eszünk, de amire ezt olvassa valaki ezt, már a magokat is kikakáltuk. Berongyoltam a boltba, félretaszítottam mindenkit a dinnyevételező helytől. Ahogy az izgalom tetőfokára hágott láttam hogy a legkisebb is akkora hogy egyedül el sem tudom vinni. 
Elkezdtem a másik ősi magyar sportot, a dinnyekopogtatást. Van egy teóriám erről is, mert miért pont erről ne lenne. Szóval ki merem jelenteni hogy a magyar társadalomban élők nem tudják miért kell kopogtatni, csak kopogtatnak, mert ezt látták valamelyik nagyapjuk szomszédjának kutyájának gazdájának feleségének bátyjának a...faszomat, kopogtatják mert nem akarnak a család előtt beégni. Ő a férfi, kopogtatni dinnye:

1. Dinnye jó, férfi = hős

2. Dinnye szar, kásás = férfi a hős, mert elment dinnyéért, de az a szopadék Lőrinc belepisikélt.

Nálunk az 1. lehetőség jött be, 3 napig apa volt az élet császára is! No nem emelgette senki a golyóimat behűtött kiskanállal és maláj csöcsöskurvák sem voltak, DE! annyi ölelést kaptam a gyerekektől hogy csak na. Szóval vegyetek finom dinnyéket. 
Vigaszdíjas lett egyébként az a hatalmas dinnye amit megkopogtattam és belottyadt. Utána kiderült hogy nem is jártam arra, valszeg pakolás közben történhetett ez...