Az is határozottan nagy álmom volt hogy találkozhassak egy ekkora zenei ikonnal, mint zámbó Jimmy vagy Csonka András, de mivel ők éppen elfoglaltak voltak, Jimmy Oslóban turnézott, András meg a világuralomra tör csendben. Igen minden csengő Ding-donggal cseng az újabbak közül. Véletlen lenne? Nem hiszem... Én, bevallom félek. 

Fiatal voltam még akkoriban amikor ez megesett. Még barátnőm volt, aki rockújságíróként működött, úgyhogy bejutottam én is vele koncertekre, meg a magyar zenei nagyságokkal beszélgetni. Így jártam pl Lord koncerten ahol kis híján megöltek mert a Vándor alatt nem akartam letérdelni a sörmocskos, tapadós földre bőrnadrágban. Igaz hogy még a tolókocsis koncertlátogatót is kisegítették és térdelt ő is... De akkor is... A bőrnadrágot hogy mosod ki... Aztán fenyegetően néztek rám olyan 150-en, plusz a zenekar, én meg szerettem volna aznap este még lecsót enni, halkan szentségelve letérdeltem és elmerengtem azon hogy milyen nehéz is az élet ha metálisten vagy. Ahogy fel lehetett állni, a nadrágom cuppanva vált el a földtől ami más körülmények felettéb költői lett volna. De ez inább csak simán undorító volt. Nem sokra rá találkoztam sokunk blues istenségével, magával Deák Billel is. Egy végtelenül kedves embernek látszott. Le a kalappal. Megölelgette a barátnőmet én meg álltam ott hogy remélem azért engem nem fog. Aztán kettesben maradtam Billel aki lágyan közölte hogy eltöri minden csontomat ha nem viselkedek rendesen. Egyre jobb lett ettől a hangulatom... Egy mankóval baromi nagyot lehet ütni vagy dobni... Ezeknek az élményeknek a hatására valahol hátul, egy sarokban tomboltam végig a koncertet egy ruhafogas alá bebújva.