Programozás

 2021.08.09. 10:04

Egy kedves barátom, aki nemrég lett rendes tag a Lóf@sz klubban, kitalálta hogy ő bizony programozni fog. Mégpedig egy okító programot tervezett létrehozni és bár nem kért meg rá hogy segítsek, de úgy éreztem ennyivel tartozom neki és a magyar honvéd tisztképzésnek. Mivel ő sem volt jártas a témában, én meg pont ráértem, velem osztotta meg ötletei árját. Nem állítom hogy hiba volt, mindketten sokat tanultunk az emberi tűrőképességről és türelemről. Azt a programnyelvet választotta, amiben az EVE online íródott. Helyeseltem a döntést és biztosítottam róla hogy vele vagyok. Már egy hete küzdött sziszifuszi munkájával amikor eszembe jutott hogy amúgy én tanultam programozni, meg könyveim is vannak. Bár nem tudom hogy hol, meg hogy mi van bennük. Amikről tudom hol vannak azok viszont nem a programozásról szólnak. Innentől valamiért teljesen idegesen kommunikált csak. Pedig a továbbiakban még akár segíteni is hajlandó lettem volna... De az az igazság hogy vérig sértett, úgyhogy kénytelen voltam bevetni azt a trükköt amivel a gyerekek figyelmét is el lehet bármiről terelni:

Meg tudod nyalni a könyököd?

Fél óra internetcsend következett, gondoltam megkérdem mi a baj. Pár percen át próbálkozott ő is, aztán még mérgesebb lett. Hát tehetek én róla hogy nem sikerült neki sem? De, felnőttek vagyunk, továbbléptünk mindketten. Bombáztam egyszerűen a jobbnál jobb ötleteimmel. Beleadtam minden tudásomat és emlékemet, robotrepülőgépet programoztam neki ami még a Marson is megy és olyan a lopakodó technológiája hogy még a gyerekeim sem ébrednének fel rá reggel. Pedig este úgy fekszenek le,  rángatózva, rezegve hogy KAKAOOOOOOOO, mert csak reggel ihatnak... Mi volt erre a jutalmam:

Ha tíz faszságból amit mondasz, egy félig használható ötlet van, amit tovább tudok gondolni... Az már jó.

Mondjuk kérdés ugye, vajh hogy értette, mondjak 10 hülyeséget, ha abból 1 jó, akkor győztünk. Vagy 10 ökörségből csak egy félig használható ötletem van. Na így segítsen az ember. Legalabb egy technical enginier supervisor staff chief coach member titulust ha kapnék az ending creditben, segítenék továbbra is szívesen. De ragaszkodott hozzá hogy megoldja, pedig láttam már a lelki szemeim előtt hogy szoftverfejlesztő leszek...

Címkék: vélemény ajánló beszámoló idióták töprengés fájdalmas agyhugykő bazsi mesél

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása