Szokás volt nálunk katonáknál, barátoknál hogy egymást költöztetjük. Na nem ilyen ad hoc módon, hogy megjelenünk valakinél azzal, hogy márpedig Te ha tetszik ha nem költözöl... előre meg volt beszélve hogy egy élet alatt összegyűjtött törékeny dolgokra majd jól vigyázva, megyünk és segítünk. Mint a Sport szeletes ember. Így történt hogy összefogtunk és memtünk költöztetni, Győr belvárosába az egyik kis barátunkat. Munkaidőben. Egyenruhában. Mer úgy az jó van az. Meg is kérdeztük hova menjünk, a válasz triviális volt mint megkerülni a Maginot vonalat: "há ide, vannak itt ilyen autók". Köszönjük, akkor sietünk, egy 200 000-es városban nem egészen 20 autó van, könnyen megtalálunk. "Ide gyertek ahova költözök". De nagyon előre rohantam! A honvéd szállóról költöztettük, amit legalább tudtunk hol van.  Ezért voltunk egyenruhában, már emlékszem. Volt költöztető is! Én utaztam az ő autójával és nagyon próbáltam vele társalogni. Egyszer csak felém fordul: "Ti valami katonák vagytok?" Briliáns, briliáns, szétszívott agyú barátom, el nem tudtam képzelni miből jött erre rá... Vagy az egyenruha segíthetett benne, vagy az hogy honvéd szállóhoz kérték őt, soha nem fogok rájönni... Most kapcsolódunk vissza a sztori elejére, amit viszont csak meséltek nekem a többiek. Ezalatt odaértünk mi is a bérleményhez. Csávókám simán megáll az egyirányú út közepén, majd közli: "jobb lesz ha siettek, már ketten állnak mögöttünk". Sikerült rávenni hogy ugyan már, álljon be a parkolóba a kapu elé, mert oda megyünk amúgy is. Megtette, mert ilyen jó lélek volt. Nem tudsz mit csinálni, egy jó lelkű munkásember, szívesen ajánljuk bárkinek. Amikor kipakoltunk és a felcuccolásra került a sor, kijelentette hogy neki fáj a ..., akkor inkább "B" és sok a dolga amúgy is. Úgyhogy mi maradtunk a pakolásnak erre a részére is. Hányadikra kell menni, szólt a kérdésünk. Az a mosógép mehéznek látszik... Sajnáljuk azt a marhát, akinek fel kell vinnie majd. Oh, wait... A válasz a 2. Emelet volt. Ami nem bizonyult igaznak, mert egy emeletet nem számolt, tehát már a 3.-nál járunk, meg onnan még fel a tetőtérbe. Tehát 4 emelet egy régi polgári lépcsőházban. Viszont amire ezt megtudtuk már a másodikon jártunk és mérgesek voltunk. A költöztetett elrohant mellettünk egy zacskóval a kezében és a kulcsokkal, hogy már nincsen sok hátra és ha felérünk, ad csipszet. Abban biztosak voltunk hogy már nem lehet sok hátta, de mi az életéről gondoltuk ezt. És nem volt annyi csipsze sem, hogy 8 embernek elég legyen. Megköszöntük hogy mehettünk, de legközelebb inkább maradnánk dolgozni ha lehet. Nem így lett.