Sportokban megfoghatatlan vagyok. Többnyire mondjuk azért, mert ha szóba kerülnek, akkor nem engem keresnek. Már azt hiszem kifejtettem, hogy bármilyen sporteszközzel ön és közveszélyes vagyok. Gyerekkorom óta. Ez van, ezzel kell együtt élnem, mint Zámbó Árpynak a hangjával. Ehhez képest, keresztapámék úgy gondolták hogy jó ötlet lenne, ha elmennék velük síelni. Egy hétre. Szlovákiába. Akkor annyit tudtam még a síelésről csak, hogy nem kimondottan szobasport, bár vannak törekvések erre is... Amire annyit tudtam volna mondani szlovákul hogy dober dan, már ott is álltam egy lejtő alján. Néztem fel a hegyre... alapjában véve hegyvidéken születtem, de egy alföldön élek, a kisebbiken és arra gondoltam hogy na ez szuper lesz, ha itt nem indítok el lavinát akkor sehol máshol. De, ettől még meghalhatok fájdalmak között. Aztán valaki megbökött, hogy figyu... a kezdő csoportban vagy. A 7 évesekkel. Megnyugtattak hogy nem gáz, valahol ők is elkezdték. A gáz rész az ott jött amikor a kisfelvonón nem bírtam felmenni egy dombra, körülöttem meg 3 éves szlovák gyerekek flikk-flakkokat ugrottak nevetve. De amikor felértem a csúcsra, nem értem a csúcsra. Megindult lefelé a síléc, én meg álltam rajta, hogy hú ez aztán gyors. Kiabáltak szaporán, hogy ess el, ess el! Elsőre nem értettem miért lenne az jó... amire utánamkiabálták, hogy szakadék előtted, ess el! Már féltem. Úgy voltam vele, a franc sem akar elesni, az fájni szokott... Gondoltam, menő leszek és megmutatom a kis csíráknak, nyomok egy gyors kanyart és helyzet megoldva. Mondanom sem kell, a két léc keresztbe csúszott, én meg szárnyalni kezdtem. De, nem adtam fel! Mert, ha egy szlováknak megy, akkor nekem is fog. Sok-sok eséssel később, amikor a yeti, Rumcájsz, Ciril és Metód már eleget röhögtek rajtam, készen álltam a haladó pályára. A lesiklás királyának éreztem magam, egy finoman megmunkált szobornak, egy művésznek. A valóság: egy hülye vicsorog piros síruhában, pompomos sapiban, sárga szemüvegben és halkan mormolja hogy hóeke, párhuzam. Ennek megfelelően végtelen +2 volt a tempóm is. Azt mondták menjek lefelé fekvő nyolcas szerű alakzatban. Hát én olyan végtelen jelben mentem lefelé, hogy nem figyeltem oda és felfelé is csúsztam. Ekkor derült ki, hogy ez sem az én sportom... És még a véleményem is megvan erről a sportról: a hegy lábánál vársz fél órát a felvonóra, hogy aztán 3 perc alatt le tudj siklani.