Mindannyian voltunk már úgy, hogy a legrosszabb pillanatban jött ránk a szapora hígfosás, vagy a pisilhetnék. Nem szégyen nyilván egyik sem, maximum akkor ha egy uszoda rajtkövén engedjük ki a bennünk rejlő szellemet, vagy a gyermekkórház lépcsőjén. De ilyet kultúrember nem tesz. Mégpedig, nem azért mert ennyire nem paraszt, mert amúgy de, hanem mert gyerekkorunkban mindannyiunkba belénevelik azt, hogy ha néznek akkor nem. Más ne lássa a pisilőnket. Nem mintha amúgy veszettül érdekelne másé. Szóval sokakban van ez a pisiszorongás, ami újsütetű dolog lehet. Máskülönben mivel magyarázná az ember az egymás mellett 3 cm-re lévő piszoárokat. Aztán a wc fóbiásoknak van egy másik ága, akik a koszos wc-től rettegnek. Ezzel egyet tudok érteni, én sem szeretek oda egyfajta koszt tenni, amúgy koszos. Volt egy kollégám, neki valami rokona gakarítónő volt, az Ő ars poeticája volt az, hogy "a szar is csak egy kosz". Ezek az embertársaink főleg a benzinkúton, az út szélén és ilyen jellegű helyeken nem járnak wc-re, mert a kakitündérek barna ujjlenyomatokkal látják el a porcelán Mennyországot, meg zöldekkel (ember mi a tosz... Mi van a beledben, hínármező???). Ilyenkor nem kell ráülni, nagy levegő kint, aztán bent meg sietni. Nem a csempében kapaszkodni. De tényleg... Még az ember fülén meg ujjlenyomatán is kaka jön hogy a csempe barna? Vonaton wc-t használni nem szeretek én sem. Ráz, zötyög, időnként a kalauzt meg a becses utazóközönséget is eltalálom. Aztán elmegyek a toalettre, ami már nem olyan mint gyerekkoromban, amikor láttam alul a síneket, meg a bazaltot. Azt amúgy tuti utólag szórják le, a gittek eltakarására. Ezekről a gondolataimról beszélgettem a kedves barátommal, akinek a villamoson az ellenőr, meghitlerezte a száját és meséltem neki hogy középiskolában nem voltam wc-n. Mert nem tudtam hogy van. Harmadikban kérdeztem rá, hogy ha már építészpalántákat képeznek, nem kéne e toalett. Közölték, hogy úgy 60-70 éve van. Gyanús kellett volna legyen így utólag belegondolva. A lányok jártak ki "wc"-re óráról, de azt hittem csak úgy mondják, aztán elmennek cigizni. Hasonló trauma volt egyébként, hogy van büfé. Éppen énekeltem szünetben angolóra előtt, hogy "a szerelem dalára elindult Emánuel", amikor bejött a tanerő hogy fogjam már be, mert a büfés nem hallja, hogy mi kér. Rögtön csendben maradtam, nem tudtam hogy van büfé is... Nem értem rá egyszerűen ilyen dolgokkal törődni. Ha nem viszel innivalót, mert csak a tudásra szomjazol, nem kell wc-re menned. Ennyi a tanulság.