Szóval futólag találkoztam kettő honvédelmi miniszterrel is. Egy életre szóló élmény volt mindkettő. Elsőre Hende apóval futottam össze Kecskeméten, egy technikai bemutatón. Valaki hangosan kiabált, hogy világmindenség is, vigyázz! Még a fűszálak sem mertek mozdulni. Sem a tűzsszerészek kutyájának hátán a szőr. Éppen feszítettem egy lánctalpas elejénél,, mont pók a lucernásban, a fogaimmal számolgattam a nyelvemet, amikor megjelenik egy integrtő nagypapa. Hű mondom, itt baj lesz... Hülyeségekre nem lesz türelmem válaszolni. Aznap már túl voltam 2 energiavámpíron, harmadikat nem akartam. Közeledik... Hű bakker ez a miniszter... nekem meg koszos a sapkám, szerszám van az olajos kezemben és még csak nem is ebédeltem. Odaért, én pedig irgalmat nem ismerő vigyázzba vágtam magam. Meg 27 cm-es darabokra, higyha hülyeséget kérdez, meg tudjam dobálni. Erre kezet nyújt. Kiestem a szerepemből, megkérdezte mi ez a gép ami mellett állok, gyorsan leolvastam a mellettünk lévő ismertető oszlopról és csukott szemmel, gondolkodást mímelve, egy gyomorbajos teve hirtelenségével rávágtam az orosz elnevezést. Hümmögött, közölte hogy ha valami akkor ez aztán bámulatos és továbbállt. 2-3 perc elteltével emberek futottak utána, ez volt a testőrsége. Minden nem sikerülhet... Aztán találkoztam utána Dr. Benkővel is. Vele kicsit rövidebb volt a találkozó. Úgy érezték hogy a laktanya kapujába, ha egy ilyen fontos vendéget várunk, a legjobb ötlet egy sclerozis multiplexben szenvedő katonát odatenni. Meg egy széket neki, hogy bírja végig azt a 24-25 órát. Viszont ha ő lesz az egyetlen aki nem tud elmenni ebédelni, akkor rendelni fog magának pizzát mondjuk. De nagyon előre ugrottam szokás szerint. Előtte egy héten át a falevelek létezését, amik nem a fákon voltak, be kellett szűntetnünk. Mindenki gereblyézett, sepregetett, pedig meggyújtani egyszerűbb lett volna és látványosabb. Egy ilyen igazi velkám maderfaker életérzés lett volna ha a nagy fekete autó egy lángoló laktanyába jön meg. Minden derékszög-párhuzam volt. Csak én voltam éhes, ezért rendeltem hát egy bbq pizzát talán. Ezen a ponton szóltak hogy T-40 perc van, nemsokára itt vannak. Na mondom csuhéj, szép lesz ha a kormányzati autó mellé vagy elé bevág a kanyarban 70-el egy Kis Grofotól huppogó Fiat, ami megállásnál elhagyja a kipufogóját. A miniszter győzött. Úgy megijesztettek azzal hogy villogóval meg mindennel megálltak előttem, hogy nem heréből, hanem a bakancsom talpából ordítottam. Nem azt, hogy waaaaaaaaaiiiiiiiiiii. Ki sem szállt, a titkárnője szólt, hogy miniszter úr azt üzeni, pihenj. Aztán megjött a pizzám is, nsekiálltam jóízűen elfogyasztani, amikor egy főtiszt jön felém. Gyorsan benyomtam mégegy szeletet, nehogy adnom kelljen, majd fulladozva, sikítva megint vezényeltem. Hogy pozitívabb legyen az összkép, még mosolyogtam is, bár ezt egy darab fogamra tapadt bab, árnyalni tudta. Megdícsértek minket. Az élet császárai lettünk, megöleltem magam, ahogy belenéztem a tükörbe, elkentem az üveglapon egy könnycseppet.