Fiatal voltam és kellett a pénz. Ja nem, az egy másik történetre kifogásom. Tehát, fiatal voltam és annyi pénzünk volt, hogy vegyünk egy dohányzóasztalt a szolgálati lakásunkba. Elballagtunk a közeli Mömaxba, ami tényleg közel volt. Légvonalban 2 km. Autónk nem volt éppen valami miatt. Feleségem mondogatta, hogy egy ilyen dohányzóasztal, azért annyira nem kicsi ám, meg hát súlya is van. Nyugtattam, ne aggódjon, majd jön az erő, meg az ész, mindkettő én lettem volna... és megoldom. Mondjuk azóta is rejtély számba megy hogy miért örültem annak, hogy légvonalban közel van... Elballagtunk, megvettük, átvettem. Az első 50 méteren víg voltam. Nem volt nehéz, mosolyogtam, izmaimat mutogattam vigyorogva. Aztán jött egy kerítés. Gondoltam átdobom én ezt a cuccot, aztán a másik oldalon meg összeszedem. Vétó. Vissza kellett mennem azt a távot, amin vígan vittem terhemet. Nem voltam víg. Csak azért nem haltam szomjan az erőlködéstől, mert a számba sírtam. Kínok, kínjával, mint Sziszifusz, haladtam előre, feleségem bíztatott, ne adjam fel és főleg ne rakjam le, mert ha a bútorlap megszívja magát vízzel a pocsolyából, magyon nehezen fogom tudni összerakni. Szóval, nem elég, hogy hazacipelem, még össze is kell raknom. Mondjuk így utólag logikusnak tűnik ez a folyamatsor. Megálltam pihenni, beugrottunk volna a boltba innivalóért, de akkor még csak építették. Nem fogok hazudni, könnyeztem. Még csak az első 300 méteren voltunk túl. Elfáradtam... Kíváncsian néztem feleségemet, hogy hogy fogja ezt egyedül továbbcipelni... Jelezte, hogy nem fogja. Gondoltam, hogy ezt fogja mondani, majd letakarjuk, meg teszünk rá virágot és senki nem fogja észrevenni. Elkönyveltem magamban, hogy márpedig ez fog történni, én a férfi szólottam, uff. Na, ki tudja kitalálni mi történt? Ski arra fogad, hogy hazavittem... Hát a frászt. Hívtam autós segítséget. Így kellett volna kezdeni, bár jól kiizmosodtam azon a 300 méteren, nagyon férfias voltam. Este akkora cekc volt, hogy az nem igaz... És tényleg nem, az asztalka darabjai között feküdtem este zokogva és álombasírtam magam.