Ez a kis történet is a határra járás elején történt amikor is a festői délen tanyáztunk Barcs világvárosában, ami annyi szórakozást tartogatott számunkra, hogy az nem igaz. Ott volt pl az Elemek múzeuma. Hosszasan tűnődtünk, a nikkel kadmium elemeket meg a fejlődésüket mutatják be? Van kiállítva laposelem is? A harmadik ott töltött héten, jobban szemügyre vettük a múzeumot, szigorúan kívülről. Majd találtunk egy kis táblát, ami azt mondta: Kémiai elemek múzeuma. Szóval... Köszönjük, hogy elrontották a szórakozásunkat, a tököm sem kíváncsi 2 mol oxigénre, mi góliátelemet akartunk látni. Annyira csalódottak voltunk, hogy vettünk egyet a boltban és szektás módon körülültük és néztük. Gyorsan felvetődött a kérdés, mi mást lehet még itt csinálni? Igazából erre nem jöttünk rá, viszont beültünk sütizni. Kis barátom összeismerkedett a pincérlánnyal és utána jól meg...barátkoztak. Ezt később Hódmezővásárhelyen is eljátszotta. Őt nem hívja senki vendégségbe ezek után... Próbáltunk egymással beszélgetni is, ami nem kicsi kihívás volt, hisz ismertük egymást és most itt volt a remek lehetőség egymás flúgjáról mégtöbbet megtudni. Így hallgattunk értekezéseket az afrikai bennszülött törzsek nőinek a melleiről, meg arról hogy kis barátunk emiatt nézett annyi dokumentumfilmet régen. Ami még lényeges és ott esett meg, egy hajnali ébresztő mindenki számára, ami nem szívből, de heréből jött. Egy kis társunk a ládáját húzta ki az ágy alól, ki tudja milyen ok miatt, amire kedves barátunk a sokadik alkalom környékén, fektéből álló pozícióba érkezett és torokköszörülés nélkül, 100 decibel feletti erősséggel kérdezte meg, kedves egészsége hogy szolgál? Ezt két ágy közé beugorva tette meg, egy Medve kódnevű barátom és az enyém között. Van az az állapot amikor nem az ordításra kelsz, hanem hogy megfagy a levegő. De hálózsákban alszol... Elkezdesz remegni és meghallod ezt a hangot... Kicsit olyan mint a mesében a prérifarkas amikor esernyővel a kezében várja a ráeső sziklát, vagy amikor egy teherautó rád dudál mielőtt kivasalja belőled a tegnapi ebédet. Tényleg remegve, sípoló tüdővel, zokogva aludtunk vissza, az egyik kezemben a kismackómmal, a másikban egy késsel. Nem mintha sokat segítene bármelyik. Ébredés után, az összes reggeli joghurtot kiabáló barátunk kapta... Élni akartunk a fenébe is... Folyt. Köv...