A zajkeltés

 2021.10.21. 10:00

A zajkeltés sokunknak egyfajta hobbija, pótcselekvése ami szerves részét képezi lényének, valamint annak az idegesítő aspektusának, ami felől még nem közelítettük meg embertársunkat. De, buzgón kívánjuk hogy ezután se kelljen, mert könnyen lehet, hogy ez az illető gyors ám módfelett fájdalmas halálával járna. Én már csak tudom, mert többször akartak hasonlók miatt eltenni láb alól. Például amikor megrendeztem Európa első és ezidáig egyetlen turbinahang utánzó versenyét, egyetlen indulóként a laktanya telephelyén.

Nem kaptam érte egy szakadt Emmy-t sem. Pedig szívem lelkem benne volt a visításban. Egészen addig a pontig, amíg be nem zártak a fülkébe, hogy visíts magadnak te majom.
Mivel itt nem ismerték fel a bennem rejlő Mengelébe oltott Mozartot, akinek nem marcipán ízűek a golyói, ezért megmutattam a többieknek hogy kell lábbal, gyorsan, ütemet tartva dobolni. Ezt sem szerették... az persze rendben volt hogy evés közben olyat fingik valaki hogy a falról pereg a festék, még a szomszédban is, de az már sok ha dobogok. Azt hiszem ezt amúgy apai ágról örökölhettem, Ő csinálta azt minden reggel, hogy nem bekiabált hogy khm kelj fel, mert hasadra süt a nap, virágszálam, hanem fogott egy üres vizespalackot és az ajtóm előtt azt, akkurátusan minden erejének a harmadát beleadva összepréselt. Ezt azóta megbeszéltük, szerinte ez a folyamat gyors volt, én a szobámban ezt anno úgy éltem meg, hogy kitört a 7. világháború és üvegből készült ropit tör valaki, valamiért az ajtóm előtt, majd 2x a földhöz vágja, átmegy rajta lánctalpassal és amikor végzett, még a madarak is elkezdenek csiripelni. Én meg a könnyeimből a nyálamból és egyéb testnedvekből magam alá folyt miazmában remegve forogtam.
Ma este pedig feleségem elhatározta, Ő biza jógázni fog, napköszöntés meg minden. Ez nem annyi, hogy kimész a teraszra, hogy csá nap! Ennek van megfelelő mozdulatsora. Már épp a megvilágosodás közben lehetett, félúton a Nirvanába, nem a Cobain félébe... Nekem meg eszembe jutott, ma még nem is vacsiztam! Mi lenne ha ennék műzlit a durván 3/4-ig üres, ámbár szépen csörgő zacsiból? Előtte persze megráztam még, mennyi van benne, aztán kétszer megborítottam a csörgő zacskót, amiből csilingelve folyt ki a porcelán tálkába a vacsorám. Ha azt hinnétek, annak nem lehet hangja, hogy a zabszemek egymásra érkeznek... Ja és még egyetlen hibát elkövettem, ráléptem a jógamatracra és amíg örültem leülés közben, hogy semmi nem folyt ki, ránéztem feleségemre. Azt hiszem több műzlit, nem veszünk majd. Se tányért. Nem mertem elkezdeni megrágni a szárított banándarabokat, amíg a jóga véget nem ért. 

Címkék: vélemény ajánló beszámoló hülyeség feladvány kérdés felvilágosítás pihent töprengés fájdalmas agyhugykő bazsi mesél

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása