Az élet úgy hozta, hogy eddig én röhögtem a gyógyszereket gombfocicsapatként kipakoló embereken, most viszont mások röhöghetnek rajtam hasonló ok miatt. Mondjuk nekem nincs focicsapat, csak enyém a bíró. Mielőtt leírom a történetet, vegyétek figyelembe, hogy katonaként, már ezt előtörlesztettem a társadalomnak... Szóval fogytán volt a gyógyszerem, így felcsörögtem kedves doktornőmet, hogy ugyanmár, írjon fel pár adagot, ha lehet. Persze, szól valakinek, ő most egy hónapig, van valahol. Ezt nyugtáztam, majd elkezdődött a vesszőfutásom, ami egy versenyfutásban csúcsosodott ki, egy 60+ éves nénivel. Szóval elballagtam a gyógyszertárba autóval, ahol beálltam a parkolóba szépen, majd befáradtam az üzlethelységbe. Mondtam mit kérek, közölték, hogy az nagyon príma, bár azt inkább most nem hoznának mert 660e JMF-be kerül. Álltam ott, hogy eddig ez 900 JMF volt, nekem ma fogy el az utolsó adagom. Nem vagyok egy biologiai tanszek docens beállítottságú valaki, de éreztem ha ez ennyibe kerül és nincs... Az annyira nem jelent jót rám nézve, lehet a tartós tejet nem kell hazacipelnem a farháttal. Gondoltam magamban, ez megér egy újabb telefont, hogy mi lenne ha... Hát persze, hamgzott a válasz 2 napon át. De nem történt semmi. Mivel közben a Stockholm szindrómának köszönhetően, önmagam szurkálásának rabja lettem, jelentkeztem random oltópontokon, hogy nem kell beadni semmit, csak szúrjanak meg egy tűvel... Csak egyet ha kérhetem... Erre kaptam egy újabb mikrochipet a karomba. Szerintem nincs káros hatása, nem változtatott a génszerkezetemen, de kellemes hozadéka az egésznek, hogy tudok halmazállapotot váltani. Az utolsó injekcióhoz képest, 3 nappal később javították a dolgot. Mint a pillangó, úgy szárnyaltam a patikába, merevgörcsbe állt lábakkal. Szemben velem megállt egy idős házaspár, a mama vérben forgó szemekkel beszélt a papával, gondoltam jobb ha köszönök, mielőtt eltesznek engem is befőttnek. Vissza is köszönt a néni, viszont a hangjából éreztem, neki kell az élettér, akár agresszív terjeszkedéssel is, das ist seine Kampf! Elkezdtem a bejárat felé csoszogni, méltóságteljes lassú tempóban, amiből senki nem mondja meg, hogy bajom van. Max azt hiszik beszartam és amiatt megyek így. Olyan voltam mint a 2. VH francia szereplése... Trappolást hallottam hátulról, jött a néni. Nirmál körülmények között ez a fajta néni a jajajajajajaj fiam, jajajaj típus. Jajajaj. De amikor elsőnek kell valahova odaérni, akkor a levágott lába miatt kézen fut, vagy bukfencben gurul el melletted és amikor utólér, beint. Na itt nem volt ilyen, trappolt, rohant, nehogy más menjen be előtte, annyira felment a vérnyomása, rögtön indokolt lett a vérnyomáscsökkentő. Szinte vártam, hogy majd a műfogsorát a zacsimba akasztja hátulról (most mi van abban... Múltkor ráléptem aztán megnyúlt), vagy csak simán elgáncsol. De, nem, mellém ért, énekelve rámnéz, nevet és bemegy előttem. Majd jött 20 hosszú perc nézelődés, amíg bent kitalálja mit is akar, pirospacsival kifizeti, a papa beszalad a pinkóddal, amit sms-ben megírt, de inkább megmutatja személyesen, nehogy a Pegasussal ellopják. Elvégre, komoly tényezők ők mindketten, a bölcsek kövét őrzik. A speizban. A vaj mellett. A bödönben.