Mondanám, hogy bejglifoltos, átizzadt asszonyverő trikóban ülök a kanapén és már csak böfögni és fingani van erőm, de mivel rólam van szó... Ez, bizony nem ilyen egyszerű. Karácsony előtt egy nappal kivágtam a műfenyőt a műfenyőerdőből és becipeltem a lakásba. Nincs már szentségelés, se anyázás, se 8 napon túl gyógyuló sérülések, amiket magamnak és a reklamáló szomszédnak okozok! A fenyő a talppal együtt 7 db-ból áll. És potyog, hogy rohadjon le a hóemberek bal keze... Egy 3D nyomtatott fenyő, hullatja a levelét... Bár nem is értem miért vagyok meglepve egyáltalán, hisz nagy aki nagy, aki kicsi az kicsi, hiszi a piszi aki elhiszi. Egy mágustól lestem, festem a testem! Bocs, beütött a mákosbigli. Szóval fenyő a helyén, leporoltuk, raktunk rá fenyő illatú illatosítót és nekiálltunk díszíteni. Mivel a gyerekek viszonylag alacsonyak, ezért a fa alját ők díszítették, a tetejét meg mi. A középső rész meg üres maradt, letakartuk lepedővel. Aztán bedugtuk az égősor dugóját, aminek következtében mindannyian instant epilepsziás rohamban kezdtünk fetrengeni, habzó szájjal. Nem hiszem, hogy a gyártó ebben 2 fokozatot ismer, a kikapcsolt állapotot, meg a meghalsz barátom, de csúnyán, akkora fényvihart csinálok-ot. Miután ezt a problémát megoldottuk, ha lehunytam a szemem, még mindig láttam a bespeedezett, 72-edekben játszó doboló villogást. Ahogy túléltük, következett egy másik életveszélyes művelet, amiben családok mentek tönkre eddig is, de holnap erről még bővebben elmélkedek. Evés. Mert a Karácsony szerves része a kultúrált, háztáji jellegű, hagyományos ételek, gusztusos, valamint illendő elfogyasztása. Éppen ezért, amikor Kámán (Marzsi férje) elé került az ebéd, engedett a hagyományos magyar beidegződêsnek és evőeszköz nélkül belefejelt a franciasalátába, ahol kis fasírtgolyókat lélegezett be, a kilégzés teljes mellőzésével. Ezt követően egy gyilkos bálna kecsességével feküdt a szomszédos tányérokba, franciasalátát fröcskölve még a fenyőre is. Majd amikor befejezte a táplálkozást, a rémült gyerekeket elküldte a Marzsi csendes pihenőzni. Menet közben még nyugtatta őket, hogy teljesen normális amit láttak. Na de, vissza a mi családunkhoz! Eljött az ajándékozás pillanata. A gyerekek konstatálták, hogy az angyal az ajtón jöhetett be, mert ott a sáros lábnyoma. Közben szemrebbenés nélkül rúgtam a sáros cipőmet a szekrény alá és bólogattam. A nagylány Lego-t kapott az angyaltól, amit 3 órán át épített össze 2 felnőtt. Csehov drámái ehez képest, labdába nem rúgtak. A nagyfiú játékát nem kellett összeépíteni, csak kibontani. Hála égnek, még a gumi is le volt gumizva, minden darab két műanyag közé kötve. Mivel nem vagyok jó technikából, ezért fröcsögő nyállal szedtem szét mindent, az angyalokat meg a főnök fiát felemlegetve. Amikor kijátszottam magam a gyerekek új játékaival, mert nehogymá ne én próbáljam ki elsőnek, ha már én bontom ki, a világ és a sajtos rúd múlandóságáról elmélkedve leültem a kanapéra. Lehetett volna rajtam asszonyverő trikó is akár, de nem volt. Mosásban van. És messze még az ünnepi szezon vége...