Azt hiszem, vagy jobban mondva azt hittem, hogy révbe értem. Megtaláltuk az új kanapét, kifizettük az utolsó vasig az egészet és hát, azt kell mondjam egy szégyentelen összeget kellett otthagynunk érte. Ezen persze fel voltam háborodva hiszen az ember fia nem ránt elő hirtelenjében a zsebéből közel 400 000 JMF-et. Aztán kiderült az is, hogy alaptalan volt a gyanúm, hogy engem itt pediglen most úgy meg...vezetnek mint annak a rendje, mert egy kanapé ennyibe kerül. Ha fele lenne, már azt is sokallanám, hiszen nem vagyok Krőzus (Krőkorszaki Jézus = Krőzus, nem pedig az első manyus aki pénzérméket veretett, meg talán mást is, de arról nem vált híressé). Ám ahoz, hogy az új kanapé beférjen, fel kellett számolni a régit. A régiről azt kell tudni, hogy két sötétzöld pléddel volt letakarva és úgy csináltunk, mintha nem tudnánk mi az. Na, nem azért mert amúgy vállalhatatlan módon nézett volna ki, pont olyan volt, mint amin egy ló megdöglött, de előtte fejen pörgött a nyálában, ami barna. Már így vettük, nem miattunk lett ilyen... Szóval elkezdtem szétszedni. Aztán abba is hagytam a műveletet, mert rájöttem, ez bizony szerelés és két dolog van amihez nem értek, a szerelés, meg a szerszámok. Minden másban szaktekintélynek számítok, nőgyógyászat, kazánkovácsság, kutyasétáltatás stb. Nekiálltam imbuszkulcsot keresni, mert azt ugye adnak 3 kifli mellé is, úgyhogy kell lennie, legalább 1 db-nak. Nos... a ház 91 négyzetméter... az imbusz, meg egész picivel kisebb... Úgyhogy... elkezdtem tépni maradék izomerőmmel, a gravitációhoz képest ellentétesen, majd kiderült két dolog: 1. nem fog menni; 2. 1. Éppen ezért megnéztem minden helyet, ahova egész biztosan nem tenném és hát, igazam volt. Nem tettem oda... 
Nagy nehezen szétszedtem, találtam alatta kincseket, pez cukor, amit a srácok az éhínségre készülve helyeztek el a bútor alatt, egy megrágott kakaóscsiga darabot, meg egy homokórát, amivel azt mérik, mennyi idő alatt tudnak egy homokórát eltűntetni. És mivel már lendületben voltam és nem jókedvemben, szétvertem a dohányzóasztalt és rákakáltam a szőnyegre, úgy is mindegy alapon. Ezt követően érkeztek a lomelszállítók, csak annyit kérdeztek lehangoltan: "ezt?" Ezt... "ehh" és kivitték. Máig nem derült ki mi volt a baj a kanapéval, azon túl hogy barnán világít és szőrös kezek nőnek ki belőle, miközben pislog. Mindegy, hiányozni fog... De, ha már belelendültünk a pakolászásba, miért ne rendeznénk át a nappalit, úgy egészen?  Folyt. Köv.