Hazudtam. Nem most jön a gerinctorna. Szűkebb élőhelyemről, előfordulási körzetemről, már emlékeztem meg párszor. De, valagogy minduntalanul alá tudnak verni az elképzeléseimnek.  Amikor ideköltöztünk, ígértek fűt-fát, rendes aszfaltozott utat, közvilágítást, lányokat akik behűtött kiskanállal emelgetik a golyókat, meg hámozott szőlőt raknak a szánkba, barátságos szúnyogokat, meg a Mancs őrjárat heti látogatását. Welcome parti éppen nem volt, de úgy tűnt, legalább annak örülnek, hogy pénzt hozunk a faluba, meg életet. Hát. N.E.M. A mi utcánkkal kezdődik az új része a falunak, ami mára szitokszóvá vált. Nem is tudom melyik a nagyobb probléma amúgy, hogy ideköltöztünk, hogy kicsi a telkünk, hogy nincs nagy fa a kertben, hogy a városból jöttünk, hogy köszönünk/nem köszönünk, hogy szóvá tesszük a szúnyogirtás elmaradását, az aszfaltozás elmaradását, vagy hogy tangában járok ki a teraszra a kezemben 2 tőkehallal, Immortalt hallgatva, hajat rázva. Ezek közül az Immortallal nincsen gond egyedül. Időnként áldozok kecskét is, de azzal nincsen gond, mert az állatbőgés a falusi élet része. Szóval eljutottunk addig a pontig, hogy egy nyilvános meghallgatáson, részt vett az utcából egy hölgy, az ad hoc szószólónk. A meghallgatás jegyzőkönyve alapján, udvariasnak, formálisnak tűntek a kérdései, ám a kapott válaszok gúnyosnak és lekezelőnek érződtek. Sütött belőlük az igazi magyaros vendégszeretet, meg a keresztényi felebarátszeretet. Kicsit olyan formának tűnik ez a gondolkodás, hogy bemész az étterembe, a pincérek összecsapnak, hogy jeeeee lesz pénz, megkopasztjuk a barmot! Fél perc múlva pedig: nézd a gyökér, hogy válogat... Még a végén ki kell szolgálni, meg főzni kell neki! Ja, a szemét! Szóval, szégyen, hogy ide mertünk költözni pont ebbe a faluba, mert nekünk semmi nem jó! Hisz, annyi mindent tettek értünk! Itt van pl mindjárt az aszfaltos út. Ja nem. Majd március 15 után. 9 év múlva február 8 is március 15 után van. Addig is vegyen mindenki lánctalpast, annak nem lesz tengelytörése a kátyúkon, mint a Fiestámnak. De sabaj, hát kifizették. Ja, nem. A szerelőig még elment, nem fordult ki a kerék. De az én hibám, nagyzolok itt kocsikázással... Maradok annál, hogy takonnyal bekenem a testem és kifekszek napozni a hóra. Amúgy ezek ilyen választási ígéret dolgok voltak, mint a parlagfűirtás, amire azt mondták, hogy az itt lakók összekeverik egy másik parlagfűhöz, nagyon hasonló, ugyanolyan leszáradású növénnyel. Hát nemtudom, mi hasonlít a parlagfűre.... Megnéztem, a legjobban az üröm. De az sem igazán. Valamint köszönöm nem lepődtem meg azon, hogy víz közelében a szigetközben szúnyog van. Azon viszont igen, hogy olyan gyakran gyérítik, mint én a szemöldökömet. 

Összegzés: nem tudom... Valószínűleg a mi hibánk az egész. Jön valaki heringgel zacsit csapkodni?

Címkék: vélemény ajánló beszámoló hülyeség feladvány kérdés felvilágosítás pihent idióták töprengés fájdalmas napi mocsok agyhugykő bazsi mesél Parlagfű Meghallgatás Vendégszeretet Aszfalt Győrzámoly

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Figy L M 1 ideYEeeah 2022.01.17. 12:13:24

24-ig ha nincs változás, a polgármester leváltás lehet a megoldás.

Bazsiahegyről 2022.01.18. 09:00:44

@Figy L M 1 ideYEeeah: sokan jutottak erre a következtetésre a környéken. Kíváncsi vagyok, feldolgozzák e, hogy a falu fele már nem "őslakos". Ez azért el tud dönteni egy választást...
süti beállítások módosítása