Szeretem a partikat, bár nem vagyok egy kifejezett partiarc. Csak hagyjanak békén, fülhallgatóval elhallgatgatom én a zenémet, miközben szöges kecskefejet tartok a hónom alatt és Ossian számokat üvöltök a tömegnek dühödten. Ezúttal nem ilyen partin voltam. Meghívtak bár nem akartam menni és jól sem éreztem magamat. De, szokás szerint ugrottam az időben! Éppen én készítem az ebédet, mert olyan sokoldalú vagyok, hogy az már majdnem gömb. Kaliforniai paprikás valamit, akármit csináltam, erre határozottan emlékszem. Isteni finom volt, köszönöm a kérdést... Aztán este fordult egyet a gyomrom. Aztán megint. És megint. Ekkor már tudtam, hogy baj van. Működött a kilencedik érzékem, ami megmondja, ha nem vagyok jól. Lefeküdtem kicsit az ágyra, de azt hittem a mellkasomból kitör egy kaliforniai paprika alien, de megnyugtattam magam, hogy az nem lehet mert a Földön nem alien. Ezalatt elkezdtem szédülni. Úgy forgott a szoba körülöttem, hogy nem jobbról balra, hanem fentről lefele. Izgalmas volt, nem azt mondom, hogy nem... aztán kiderült, hogy ezt annyira mégsem élvezem és elkezdett kijönni ami bennem volt. Van az az érzés, amit akkor érzel, ha megkönnyebbül a szervezeted. Emlékeztem, hogy ilyesminek kéne jönnie... Amíg ezen agyaltam, éreztem a kaliforniai paprikát és vérbosszút fogadtam ellene, ha meghánytatsz akkor jól kihánylak te mocsok alapon. Sikerült. Amíg vígan ültem tort a paprika maradványai felett, egy újabbat fordult a gyomrom maradék tartalma. Ennek annyira tudtam örülni akkor, mintha tányéraknára léptem volna miután túlélem a 2. Vh-t. Eddig nem tudtam, hogy a wccsésze ilyen kényelmes tud lenni és ebben a pillanatban megláttam egy koszfoltot, amit kihagytam a takarításnál. Így van, egy takarítónőtől tudjuk, hogy a szar is csak egy kosz. Ennek annyira megörültem, hogy újabbat hánytam. Ezen a ponton eszembejutott, hogy miért is ne aludhatnék a wc mellett? Így meg is tettem. De ettől a gondolattól, hogy egy wc-ben alszok, amit nem takarítottam ki és még tele is hánytam, találjátok ki mi történt... Itt már olyan voltam mint egy ropi. Elképesztő, hogy milyen hamar meg lehet unni ezt a hányás mizériát. Fárasztó. Úgyhogy elballagtam az ágyhoz és aludtam. Kiközösítettem a hányást, nem ért annyit hogy felkeljek miatta. Na... Nem is keltem. 2 napig annyi erőm nem volt, hogy pislogni tudjak. Fekve gondolkodtam, hogy hogy került az a kosz a perem alá. Mert oda, biztosan nem céloztam... Még a szemhéjam is kicserepesedett. Aztán egyszercsak mintha elvágták volna az egészet, nyújtóztam egyet és örültem hogy vége. Ekkor kellett kisfiamat kórházba vinni.