Reggeli ébresztések

 2022.06.22. 09:28

Nincs is jobb része a reggeleknek, mint amikor 5-en ébredtek egy ágyban! Neeem, ez nem egy elvadult gruppen parti, csak 3 gyereked van. Ehhez nem kell több nehezítés, 3 van. Az ágy 200*200 cm. Mi nem haladjuk meg a 180-at, a gyerekek pedig a 120-at. Ha a másik irányból nézzük, vállszélességben is jónak kellene lennünk. Hogy mégis miért nem férünk el? Mert 5-ből 1 ember tengericsillag alakzatban alszik, 1 felveszi a Jézus pózt, 1 pedig csak simán keresztbe fekszik. De ezt legalább vetésforgóban csinálják, teljesen randomizálva. Múltkor feleségemmel egymás kezét fogva aludtunk el, reggel amire felkeltünk, becsatlakozott közénk még 6 kezecske plusz egy plüss brokkoli. Ezen mondjuk kissé meglepődtem, aztán kiderült, hogy puha és akkor jó lesz párna helyett. Mert ugye a gyerekek a párbáinkkal takaróznak, a takaróz meg olyan messze ütik, meg dobják, mint egy bekokszolt román nehézatléta a diszkoszt.  Aztán felébredünk arra, hogy hideg van, elmegyünk a takaróért a sötétben, 3x lego 2x duplo 4x fakocka darabokra lépve. Emiatt tanultam meg befelé sikítani, valamint rájöttem, hogy rögtön az első élesebb dologra rá kell taposni és akkor lehet a vérünkön tovacsúszni a takaróig. Amúgy már megértem, hogy félnek a srácok a sötétben... Némely növény baromi ijesztő sárkánynak tűnik ilyenkor. El is határoztam, ezentúl hagyom a fenébe a takarót, inkább alszok nagykabátban. Aztán jön a hajnal és az első sugarai nem Gandalfot hozzák el meg a Rohirokat. Ha ök jönnének, vohetnék mind a hármat, tanítsák őket nyilazni meg lovagolni amíg kialusszuk magunkat. De nem.... Feleségem kelt erre egyik reggel, hogy a nagyobb fiú kinyitja az ujjaival a száját és belekiabál, hogy a "legkisebb éhezik". Nem mondom, hogy zokogva kelt fel, de... Igen. Volt, hogy a szemhéjamat felhúzva közölték, hogy ágyba kérik a kakaót. Mit lehet erre tenni? Csatlakoztam, hogy én meg kevés mézzel és tejjel kérem a kávét és ha nem lesz csend, akkor párnacsata lesz. Mondanom sem kell, ezek után kimentem kakaót csinálni. És a fenébe is KÁVÉT, KÁVÉT!!!! Ami megittam és elég erőt adott a következő adag elkészítésére. Aztán egy tálcával a kezemben visszaballagtam, és akkor a kakaók és a kávék kilöttyentek és inkább visszafeküdtem, mert nekem ez nem fog menni. Basszátok meg.

Címkék: ajánló beszámoló hülyeség feladvány felvilágosítás pihent fájdalmas napi mocsok agyhugykő bazsi mesél Vélemény Sztori Alvás Kávé Kakaó Reggel Hyerekek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása