Szóval előadásokat kell tartanom, nem kis mennyiségben. Azt még nem tudhatjuk akar e a publikumom lángoló tonhalkrémmel bekent olajos slambucokról hallani, meg a szomorú bohócról vastüdőben, de hamarosan kiderül. Azt mindenesetre el kell mondanom, hogy rengeteget változott fiatalabb korom óta az egyetemi lét. A jelenkorban kedvesek az emberek, nem az van, hogy odamész segítséget kérni és megaláznak a válasszal: hogy mint az köztudott fiatalember, mindenki számára, bár önnek talán nem, mert már ránézésre is hülyének tetszik lenni és meg fog bukni (bár többnyire igazuk lett), hanem odamész, mosolyognak, segítenek, KÖSZÖNNEK, és nem dobálnak meg rúzsos szélű csikkekkel, meg a protkójukkal. Erre egyetlen egy kivétel van, akitől kérdeztem valamit és azt találta mondani: "khhkhkhrmmmhhö". Végül is megköszöntem. Mert nem hugyozott oldalba petróleum szagú kölnivel, és nem vert hátba döglött macskával sem...
Ami külön kihívást jelentett, az a vizsgaidőszak abszolválása. Különösen akkor, ha odamész egy filozófia vizsára, úgy hogy nincsen tollad és az első mondat amit intéznek hozzád, hogy írj le 5 db tételcímet. Az egyik ujjamon hosszabb volt a köröm, szóval szemenszúrtam magam és a könnyeimmel kezdtem a címeket a lapba karcolni. Aztán hátulról megböktek. Ekkor nyúltam bele akaratlanul a másik szemembe is. Majd egy hölgy a kezembe nyomott egy tollat, inkább ne add vissza felkiáltással. A feleletem első 3 percében azt fejtegettem rendkívül filozofikusan, hogy miről is beszélhetnék. Ekkor megmondták, miről is beszéljek leginkább. Ránéztem az ablakon át a felhőkre, mintha segítséget tudnának nyújtani... Erre összeálltak ló.asz alakba. Király, innen szép nyerni. Elkezdtem a mondandómat, a tanárnő néha közbeszólt, majd a végén inkább leállított és azt mondta elég lesz, jeles. Ezen mindketten meglepődtünk, de érteni véltem a célzást és eltűntem mielőtt meg tudta volna gondolni magát. 
Modern magyar és egyetemes történelem volt a következő tétel a listámon. Mindig is imádtam a történelmet, ettől a magyar közoktatás sem tudott eltántorítani. Pedig jó erősen próbálkoztak azt meg kell hagyni. Középiskolában volt egy tanárunk, aki bejött a terembe egy répát hozzávágott a falhoz, és közölte hogy ekkora f.sza van a Sanyinak. Reméltem, hogy ez nem lesz érettségin, azt sem tudtam hogy melyik korszakhoz kössem a dolgot... Szóval az egyetemen többnyire online voltak az órák, és hát a tanár úr tett fel kérdéseket. Na, ki válaszolt rájuk? Hát, én. Természetesen mindre rosszul. Mert a válaszokat darabra mértem, nem minőségre. 
És hát azt kell mondjam, tanulni jó. Jobb mint 80 kg-os számítógépeket emelgetni, vagy tapasztalással ellenőrizni, hogy feszültség alatt van e, egy-egy részegység.