Drága Alliterációnk örvendeztetett meg minket egy verssel, amit közhírré is tétetünk, hogy adjunk egy keveset a kultúrnak:

Eejj...betyár Bazsi és Suluj
Suskusai...hogy fenemód
Szívembe* loptátok magatokat
-*bár kaszabolt az istenadta-
Gyógyírként iszom minden szavatokat
Mi agyam víz(eletes)köveit helyrerakta

Depresszióm most már csípje
Kánya és űzze messzire sámán
Fel! világosodásaim közepette
Rekeszizmom vitustáncot járván bólint
Balga bánataim humorotok betemette
Mert minden sorotok kellőképp fejbekólint

Nem akarom patetikus(s), nyili-nyalis
Versbe foglalni mélyenszántó gondolataim
Nem hiszek hülye Sorsokban -mik utat mutatnak-
Ámde vihogva örömködök, hogy rátok bukkantam,
S mind, kik velem ugyanitt kutatnak, remélem
Nem hiszik azt, hogy végleg megzakkantam!